Súly és súlytalanság

Az ember hajlamos klisékben gondolkodni. Egy-egy vita, veszekedés vagy acsarkodás kapcsán például így: az egyik fél jó, a másik rossz, ez az igazságot, az a hamisságot képviseli. A tizenhárom hónappal Athén után újjáéledt magyar olimpiai súlyemelőbotrány szálait fejtegetve azonban végképp el kellene felejteni e hagyományos kategóriákat, hiszen itt nem nullszaldós játék folyik. Attól például, ha valakiről egyértelműen beigazolódik, hogy becstelen volt, még nem nyer automatikus igazolást ellenlábasa ártatlansága.
Vegyük mindjárt a látszólagos kulcsfigurát, Komáromi Lajost! (Akiből több mint egy évvel a doppingbotrány után tört elő a csillapíthatatlan – igaz, átmenetileg csillapított – közlésvágy, ám bizonyára ez sem véletlen; ezért valószínűleg nem Athéntól kell előre-, hanem Rogge NOB-elnök hét végi budapesti látogatásától visszaszámolnunk.) Pénteken elszánja magát: elmondom a teljes igazságot. Aztán vasárnap: engem senki se fenyegessen, inkább mégsem mondom el. Majd kedden: mégis elmondom. Ahogy néz, ahogy viselkedik, abból egyértelmű, nem szuverén egyéniség. Hanem báb. Vagy inkább időzített bomba. Azok pedig ritkán állítják be önmagukat – robbannak vagy besülnek, de a kezelő másutt keresendő.
A frontvonalak azért itt is kirajzolódnak. De nem annak mentén, hogy ki tárná fel vagy titkolná el a történteket, kinek célja megmenteni vagy elveszejteni a magyar súlyemelést. Nem, ez így túl egyszerű, túl sematikus lenne. A teljes igazság kiderítése az ügyben senkinek sem érdeke – az feltehetőleg amúgy is minden képzeletet alulmúl –, a szereplőket egészen más motivációk mozgatják. Azon a bizonyos frontvonalon egy valós személy áll, egy „magas rangú sportvezető”. Az érintettek ekként minősítik, mert nem merik/akarják nevesíteni. Ettől azonban még nyilvánvaló, hogy az illető Aján Tamás, a magyar súlyemelősport egyetlen igazán erős embere, ezért minden út hozzá vezet vagy tőle indul. A két tábor közötti alapvető különbség, hogy az egyik őt fedezné, a másik őt támadná.
A mozaikok és az általa (ide) vezetett sportág jelen állapota alapján Ajánt támadni persze jóval könnyebb lenne, mint védeni; ha teljes arzenállal lőnék, de nem teszik, mert neki is megvannak a maga nehézfegyverei, és ebben az ütközetben mindenki roppant sebezhető. Meg aztán láttunk már olyan csatateret, amelyet csupa holttest borít, és amelyen a túlélésben sincs semmi köszönet.
A fentiek dacára, ha a kendőzetlen igazság feltárása illúziónak is tűnik, a médiának legalábbis illik erre törekednie. Ez viszont semmiképpen nem megy Aján Tamás nélkül. Ezért jobb esetben Ajántól, de minimum Ajánról kell megkapnunk a nélkülözhetetlen és valós tényeket. Minden egyéb legfeljebb látszatleleplezés – sokkal inkább tendenciózus részinformáció, részsiker.