Libakergető már soha nem akar lenni

Decemberben Az év sportolója választáson harmadik lett a férfiak között, a sportot felügyelő belügyminisztertől ezüst érdemkeresztet, lakóhelyén, Zuglóban Az év embere kitüntetést kapott Talmácsi Gábor, a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 kcm-es géposztályának tavalyi bronzérmese. A 24 éves magyar versenyző minden elismerést köszönettel vesz, de alapvetően új járműve, egy Honda nyergében törne az idén további babérokra, rövid távú célként újra a vb-dobogóra, hosszú távúként a 250-es géposztályba, majd a MotoGP-be. Ám ott sem akar „libakergető” lenni.

Fúrja már az oldalát a kíváncsiság, milyen az új Hondája?
– Ez a hatodik szezonom lesz, amit mindig más csapattal kezdtem, úgyhogy van rutinom, de a stresszt nem lehet teljesen kiiktatni. Ha minden igaz, február hatodikán érkezik Japánból Olaszországba a csapatomhoz a 2006-os új gyári Honda, ott egy héten át felkészítik, aztán végre felülhetek rá az első tesztelésen, amit Valenciában végzünk február 23-án, 24-én. A privát tesztek között rendeznek hivatalosakat is, február 28-án és március 1-jén Barcelonában, március 6-án és 7-én pedig Jerezben. Ezeken kötelező a részvétel, és minden motorra mérőműszert tesznek, úgyhogy az eredmények nyilvánosak. Az idény is Jerezben kezdődik március 24-én.
– Milyen az új csapata, a Humangest Honda az eddigiekhez, például a legutóbbi KTM-hez képest?
– Személyesen még nem ismerem az ott dolgozókat, de mivel olasz csapatról van szó, biztosan jó a hangulat. Ez számomra különösen fontos.
– Az nem gond, hogy a KTM gyári csapat volt, ez meg nem az?
– Ezzel kapcsolatban érdemes tisztázni, hogy a KTM-en és Derbi-Gilerán kívül másnak, a Hondának vagy az Apriliának nincs úgynevezett gyári csapata 125 köbcentiben. A Hondánál létezik a HRC, vagyis a Honda Racing Corporation, s ez adja lízingbe a motorokat a csapatoknak. Még soha senki nem emlegette, hogy Lüthi tavaly félgyári Hondával nyerte meg a vb-t.
– Ön maradt itt, a legkisebbek között, pedig már aláírt szerződése volt a 250-es KTM-re. Aztán jött az a bizonyos dohai előzés… Tényleg ezen múlott a sorsa?
– Nem hinném, csak ahogy mondani szokták, annál az esetnél csordult ki a pohár. A márkával nem volt problémám, de a csapatnál nem álltak úgy mellém, ahogy szerintem kellett volna. Hiába mondtam, hogy nem dolgozó vagyok, hanem versenyző, aki a saját útját járja. Emlegették persze, hogy nincs első meg második számú ember, aztán mégis lett. Előtte 2003-ban az Apriliánál is ígértek fűt-fát, aztán év végén hirtelen nem kellettem nekik. Szóval szerintem mindent jól tettem. A 250 köbcentis KTM még nincs olyan szinten, hogy sikeres legyen, az általuk emlegetett új lehetőséggel, hogy leraknak a második számú csapatukhoz, szó szerint megaláztak volna. Jó időben, jó helyen ért tehát a Honda ajánlata, 2001-ben és 2002-ben fél évet mentem már rajta, a Malagutinak is Honda-váza volt, ez rugalmasabb mint a többié, számomra a legstabilabb.
– Kik maradnak ebben a géposztályban a tavalyi nagy riválisok közül?
– Csak Simoncelli ment fel 250-be, Lüthi, Kallio és Pasini maradt, biztos, hogy az idén is ők lesznek a legkeményebb ellenfeleim.
– Apropó, Kallio! Milyen most a kapcsolata volt KTM-es finn csapattársával, akit Dohában megelőzött, s végül második lett a pontversenyben Lüthi mögött?
– Versenyzői kapcsolatról beszélhetünk, nincs barátság, és nem is lesz.
– Minden gond ellenére a tavalyi KTM-es év hozta meg az ön számára az igazi ismertséget. Harmadik lett a 2005-ös világbajnoki pontversenyben, csakúgy, mint a magyarországi Az év sportolója választáson. Állami kitüntetést, ezüst érdemkeresztet kapott a sportot felügyelő belügyminisztertől, múlt héten pedig Az év emberének választották lakóhelyén, Zuglóban. Mit szól az újsütetű elismerésekhez?
– Örülök nekik, de őszintén szólva az elismerés mellett más, nagy segítség is kéne, akár állami forrásból, mert lassan olyan dimenziókhoz érkezem, ahonnan nem lehet másképpen továbblépni. A 125-ből a 250 köbcentibe még csak-csak, de feljebb, a MotoGP-be már nem. Nem akarok panaszkodni, vannak jó szponzoraim, de például szinte egyedüliként nincs lakóautónk a mezőnyben, ezt nekünk minden helyszínen bérelnünk kell.
– Mi ennek az oka?
– Magyarországon még nem úgy mennek a dolgok, mint nyugaton. Szerencsére az eddig elért eredményeim hatására, főként a baráti kapcsolatok révén bővült a szponzoraim köre, amit ezúton is szeretnék nekik megköszönni. Ám azért itthon nehéz a helyzet, s nem csak nekem: mindennap együtt edzek S. Kovács Ádám vb-ezüstérmes, junior világbajnok karatés barátommal, aki remek sportoló, ennek ellenére nincs olyan támogatója, akinek a segítségével komoly lehetőségekre tudna lelni.
– Az egyik az anyagi oldal, de az sem mellékes, szakmailag mennyire lehet megalapozott az előrelépése új csapatánál.
– Kétéves szerződést kötöttünk, 2006-ra 125 köbcentibe, s ha az első háromban végzek, akkor 2007-re a 250-be. Szerintem ez a géposztály feküdne nekem leginkább alkatilag, remélem, bebizonyíthatom. Persze tovább akarok majd lépni innen is, de felesleges lenne elsietni a dolgot, libakergető nem szívesen lennék a MotoGP-ben. Korábban, 2002-ben, 2003-ban vagy 2004-ben már megtapasztaltam, milyen egy nem versenyképes motoron ülni. A kis eredményhez is nagy kockázatot kell vállalni, minden kanyarban leeshetek, s ez nem éri meg.
– S a Dakar-rali kockázata megéri? Mert több helyen olvashattuk, hogy a sivatagban is kipróbálná magát.
– Ez az információ így nem teljesen fedi az igazságot, de semmi nem lehetetlen. Egyelőre nincsenek ilyen ambícióim.
– Ám nyilván másmilyenek vannak. Elégedett lenne 2006-ban is két bronzéremmel, a vb-pontversenyben és Az év sportolója választáson?
– Elégedett lennék, de nem ez a célom. A vágyaim magasabbra törnek.