Most először két ördögszekéren

B O B Torinóban elmarad a mezőny végén már megszokottá vált rivalizálás az öt olimpiát megjárt Albert herceg és a magyar bobosok között. Mégpedig azért, mert a monacói uralkodó ezúttal már nem lesz az indulók között: időközben ugyanis trónra lépett, és így bokrosabb teendői is akadnak. Országát gyaníthatóan amúgy is biztosabb kézzel kormányozza, mint a négyes bobot Salt Lake Cityben, amely rémisztő borulás után az oldalán szánkázva ért be a célba. A magyarok Torinóban, a téli olimpiák történetében eddig példátlan módon két egységgel, kettesben és négyesben is rajthoz állhatnak.

Az ominózus königssee-i Challenge-kupán az első négy hely ért olimpiai kvótát, s a mindenre elszánt magyar ötös fogat párosban és négyesben is megszerezte azt. A Gyulai Márton, Pintér Bertalan egység éppen negyedik, a Gyulai, Kürtösi Zsolt, Margl Tamás, Pintér beülési sorrendű négyes – ne feledkezzünk meg a tartalék Horváth Gergelyről sem – pedig a harmadik helyen zárt, vagyis előállt az a helyzet, ami korábban soha: két magyar egység is indulhat az olimpián.
– Egy héttel a megnyitóünnepség előtt műkorcsolyázóink javában ugorják a tripla lutzokat, a gyorskorcsolyázók róják a köröket, de hogyan készülnek a bobosok? – kérdeztük a kulcspozícióban levő kormányost, Gyulai Mártont.
– Tripla lutzok nélkül, de természetesen mi is készülünk. Konditermekben és atlétikai pályán afféle formában tartó, átmozgató edzésekkel.
– Tolóedzéseket már nem tartanak?
– Felállíthatnánk ugyan a tolópályánkat, ám nem lenne értelme, mert ez valójában csak azt a célt szolgálja, hogy a nyári időszakban minél jobban felkészítsük magunkat arra, ami majd télen lesz. Szárazon és jégen tolni két teljesen különböző dolog.
– Olvastam, hogy az 1952-es oslói olimpián indult a minden idők legnehezebb összsúlyával rendelkező bobcsapat. A német négyes tagjai a járművük nélkül 468 kg-ot nyomtak, az egyik versenyző 140 kg-os volt, és ezt követően maximálták a súlyhatárt. Kell figyelniük a súlyukra, hogy a mérlegelésnél ne legyen gond?
– Nekünk, ötünknek nem kell, viszont a súlyhatár számunkra is problémát okozott. Szegény Varga Roland, aki egyébként kiváló toló, éppen azért maradt ki a csapatból, mert az ő 120 kilójával már túlsúlyosak lettünk volna. A négyes bob a versenyzőkkel együtt maximum 630 kilót nyomhat. Megoldás lenne egy könnyebb bob, de ez sokkal többe kerül, és az anyagi lehetőségeink erősen behatároltak.
– Vegyük csak az alapot: menynyibe kerül egy bob?
– A mi kettes és négyes bobunk is hozzávetőleg húsz-huszonöt ezer euróba került. Ugyanakkor, ha a legjobbakéval vetjük össze, akkor azt láthatjuk, hogy azok több tízezer euróval drágábbak. És ezek persze nemcsak azért jobbak, mert olyan könnyűek, hogy a mi Varga Rolink is beleférne, hanem jobban is csúsznak.
– Ha az önökét nem is az űrtechnológia vívmányait felhasználva készítették, azért nyilván nem boltban vették.
– Valóban nem, hanem egy Drezda melletti gyárban, ahol bobok gyártására szakosodtak. Talán öt vagy hat ilyen gyár van a világon, és a versenybobok java része ezekből kerül ki. Van persze, aki még alakít rajtuk a saját kénye-kedvére, sőt olyan is akad, aki maga próbálja összeeszkábálni a bobját, de az a tapasztalat, hogy ezek nem igazán válnak be. Mi is abszolút megbízunk a gyárban. Elmentünk egy céghez, elmondtuk az elképzeléseinket, és a gyár elkészítette. Egyébként éppen kedden jártam náluk, mindkét bobot leadtam generáljavításra.
– Újrafestés lesz, vagy valami komolyabb munka is?
– A négyes esetében komolyabb, mert nem titok, hogy ezzel borultam néhányszor. Akad rajta néhány repedés, és a tolókarok sem jönnek be úgy, ahogy kellene. S persze megnéznek minden csavart, mert azért az olimpián mégiscsak 130 km/órás vagy afölötti sebességgel csúszunk, és jó tudni, hogy ez az ördögszekér egy darabban marad-e alattunk a célig.
– Mennyire volt kicentizve, hogy ott lesznek az olimpián?
– Nagyon. Ennél jobban már nem is lehetett volna. Mégis inkább azt mondanám, hogy nem kicentiztük, hanem kiszámoltuk. Tudtuk, hogy a königssee-i Challenge-kupa az egyetlen lehetőségünk a kvóta megszerzésére, ezért nem is utaztunk el a tengerentúli versenyekre, ahol rengeteg pénzt, energiát, erőt, és ki tudja, még mit pazaroltunk volna el feleslegesen. Mert lehet, hogy nagy kilincselések árán sikerül összeszednünk annyi pénzt, hogy kimehessünk az amerikai és kanadai Világkupákra, de így utólag már biztosan mondhatom, nem értünk volna el olyan eredményeket, ami olimpiai kvótát ér. Ráadásul, ha elmegyünk Amerikába, lemaradtunk volna arról a königssee-i Európa-kupa-versenyről, amelyen tíz-tizennégy csúszással kipróbálhattuk a pályát, tapasztalatokat szereztünk, és ennek döntő jelentősége volt abban, hogy aztán később ugyanitt kivívtuk a torinói részvételt.
– Nagyon lentről indultak?
– November elején úgy éreztem magam, mint amikor mély álomból ébredek, mert február óta egyáltalán nem vezettem bobot. Novemberben aztán tíz napot Innsbruckban töltöttünk, elmentünk – ahogy mi mondjuk – „csúszogatni”, és persze azzal a szándékkal, hogy öszszekovácsoljuk a csapatunkat. November 21-e óta minden egyes lépésünk és csúszásuk erre a bizonyos Challenge-kupára volt kihegyezve. S közben edzettünk Torinóban, majd pedig, ahogy arról már volt szó, Königssee-ben.
– Torinóban az olimpiai pályát is tesztelték?
– Novemberben kipróbálhattuk. Gyors, technikás pálya, nagy szintbeli esésekkel, de nem állít megoldhatatlan feladatot elénk. Megmondom őszintén, jómagam attól tartottam, hogy az olaszok a Cortina d’Ampezzó-i pályához hasonlót építenek. Erről tudni kell, hogy aki odamegy, azt azzal fogadják, felejtsen el mindent, amit a bobsportról addig tanult. Cortinában minden egyes csúszás arról szól, hogyan lehet életben maradni. Itt egészen hihetetlen, a fizika törvényszerűségeit meghazudtoló kanyarok vannak, és még az a kis segítség sincs meg a centrifugális erőtől, ami normál körülmények között megtartja a bobot, hogy ne csapódjon fel a falon egészen a lambériáig.
– De azért mégis lejöttek ezen a pályán is.
– Lejöttünk, de bevallom, hogy még soha nem rettegtem úgy, mint akkor.
– A boruláshoz elég egy apró rossz mozdulat, vagy nagyobb hiba kell hozzá?
– Nagyon pici hibával is lehet borulni. De ha már erről beszélünk, megjegyezném, hogy a borulásnak sokkal nagyobb feneket kerítenek, mint ami jogos lenne. A legjobbak is hibáznak, a borulás lehetősége mindig benne van a pakliban.
– Ha lehet, az olimpián vegyék ki belőle… Amúgy milyen eredményre számítanak?
– Konzervatív vagyok, nem szeretek előre nagyokat ígérgetni. Ha megjavítjuk az eddigi legjobb magyar bobos eredményeket, már elégedett leszek. Vagyis kettesben végezzünk előrébb a huszonnyolcadik, négyesben a huszonharmadik helynél. Berci állítja, hogy ennél jobbat is tudunk, de én azt mondom, legyünk ott, csússzunk le, és majd meglátjuk, mi sül ki belőle. A Challenge-kupára sem ígértünk semmit, és milyen szép lett a vége. Legyen most is így.