Meseszerű történet Fanyűvővel

C S E L G Á N C S Kicsit csipkerózsikás, kicsit fanyűvős, de mindenképpen meseszerű történet a hétalvó, őserővel megáldott Hadfi Dánielé. A Honvéd 25 éves cselgáncsozója a belgrádi Európa-bajnokságon a 100 kg-osok döntőjében azt az orosz Gaszimovot győzte le, akitől tavaly kikapott a tamperei Eb fináléjában, s vasárnap ezzel a cselgáncssport tizedik magyar Eb-aranyát szerezte meg.

Milyen volt az útja hazafelé Belgrádból? – kérdeztük Hadfi Dánielt.
– Szinte végig aludtam a kocsiban, arra sem emlékszem, hogy átjöttünk a határon. Csak sokára tudtunk elindulni, mert a doppingvizsgálattal, mint mindig, most is meggyűlt a bajom. Az a helyzet, hogy kicsit szégyenlős is vagyok, de egyébként is nehezen tudom produkálni a vizsgálathoz szükséges anyagot. Most is két órába telt, és legalább öt liter víz elfogyasztásába, amíg összejött.
– Ha már az alvást említette, igaz, hogy amikor a harmadik meccse után eltűnt, a bemelegítőteremben szunyókált?
– Igaz. Az elődöntőig még nagyon sok idő volt, így megpróbáltam aludni, és egy órát sikerült is. A fejemre terítettem a melegítőmet, és már nem is tudtam, mi történik körülöttem. Számomra ez a tökéletes kikapcsolódás, ekkor relaxálok a legjobban. S szerencsére nagyon jó alvókám van. Amikor a brazíliai edzőtáborba utaztunk, az edzőm, Toncs Peti megjegyezte, milyen jót beszélgetünk majd a hosszú út alatt, de én már az induláskor elaludtam, és csak akkor ébredtem fel, amikor megbökték a vállam, hogy New Yorkban vagyunk.
– Most nem illene ezt mondani, de úgy tűnt, hogy a Van der Geest elleni elődöntője elején is szundikált, hiszen hat másodperc után kilépett a szőnyegről, amiért megintették, és kevéssel később a holland vazarit ért el.
– Van der Geest nagyon kemény, rutinos versenyző, akit az idén a párizsi Szupervilágkupán legyőztem, s ott látszott, hogy a meccsünk végére elfáradt. Éppen ezért azt a taktikát dolgozhatta ki az edzőjével, hogy az elején rám ront, megpróbál gyorsan ipponnal nyerni, vagy minél nagyobb előnyre szert tenni. Tény, hogy pár másodperc után kiléptem, vagyis az intés jogosnak mondható, ám nem arról volt szó, hogy menekültem, a srác egyszerűen kitolt a tatamiról. S ezért a mérkőzések ilyen korai szakaszában nem feltétlenül szokás inteni. Ami a vazarit illeti, az tényleg meleg helyzet volt, de a levegőben tudtam korrigálni, így nem lett ippon belőle. Ez nagy menekülés volt, s utána gyorsan bekapcsoltam a rakétákat, mondván, most már mindent bele! Ettől a pillanattól kezdve már nem lehetett taktikázni, nagyot kellett dobni. Hála istennek, sikerült.
– A másik ágról kit szeretett volna a döntőbe?
– Az eszem azt súgta, hogy a grúz versenyző könnyebb ellenfél, tehát inkább őt választottam volna, viszont ott motoszkált bennem, milyen jó lenne éppen a döntőben visszavágni az orosz Gaszimovnak a tavalyi vereségért. Ahogyan aztán történt is, és mondhatjuk, így kerek a történet.
– Elnézve a mérkőzéseit, az erejét, szerintem ha a 100 kg-ban megrendezték volna a fekve nyomó Eb-t, ott is nyert volna.
– A fekve nyomás éppen nem az erősségem, inkább az emelésekben vagyok jó és kitartó. Azt szokták rám mondani, hogy igazi őserő lakozik bennem. Jómagam nem is tudom, miben lennék a legerősebb… Talán a fakicsavarásban mint afféle mai fanyűvő.
– Azért inkább maradjon a szőnyegen! Most már mondhatjuk, hogy Kovács Antal örökébe lépett?
– Ahhoz, hogy Antit utolérjem, még nagyon sokat kell letennem az asztalra. De igyekszem, és szerintem jó úton vagyok afelé, hogy ez sikerüljön. S Pekingben megcélzom az olimpiai aranyat.