Az elmúlt napokban többször is hiába próbáltam utolérni telefonon. Igaz a hír, hogy Buenos Airesben járt, és az argentin válogatott szövetségi kapitánya lett? – kérdeztük tegnap Szabó Bencét, aki tavaly itthon a „struktúraváltás” áldozata lett, miután az addig egy személyben felelős összfegyvernemi kapitányt párbajtőrben, tőrben és kardban három önálló szakágvezető váltotta.
– Tényleg nem lehetett elérni, mert hétfőn jöttem haza. A kontinens stimmel, de a venezuelai válogatott szövetségi kapitánya vagy inkább afféle technikai igazgatója lettem.
– Ennek azért nyilván voltak előzményei.
– Hogyne. Pár hónappal ezelőtt Párizsban egy baráti vacsorán történtek az első, úgymond tapogatózó lépések. Aztán egyszer csak jött a repülőjegy azzal, hogy már konkrét megbeszélésre várnának Caracasba. Legnagyobb meglepetésemre a sportminiszter, valamint egy másik magas rangú állami vezető fogadott, és ebből gyorsan leszűrhettem, hogy komolyan számolnak velem. Végül nem is a vívószövetséggel, hanem az ottani olimpiai bizottsággal kötöttem szerződést. Egyébként amikor kiutaztam, azt hittem, hogy csak a kardozók mellé keresnek szakembert, de közölték, hogy valamenynyi fegyvernem hozzám tartozna. Mondtam, hogy semmi kifogásom ellene, sőt így nekem is jobban tetszik a feladat. Az biztos, munka lesz bőven, mert ahogy láttam, egészen hihetetlen a szervezetlenség, senki nem koordinál semmit. Én ott helyben készítettem egy tervezetet, öt oldalon vázoltam az elképzeléseimet, és nem győzték dicsérni, milyen profi munka, ilyet még nem is láttak…
– Beszél spanyolul?
– Amikor már tudtam, hogy utazom, egy héttel az indulás előtt nyelvkönyvből önállóan elkezdtem tanulni. S az olasz és a francia után a spanyol már egészen könynyen megy.
– Mennyi időre kötelezte el magát?
– Gyakorlatilag megállapodtunk egy kettes és egy hármas projektről is, utóbbi már az olimpiai kvótát kiharcoló versenyzők felkészítésére vonatkozik, ám egyelőre csak rövid távú szerződést írtam alá. Júliusban a Rio de Janeiró-i Pánamerikai Játékokon, aztán augusztusban a montreali Pánamerikai vívóbajnokságon – ez Európában az Eb-nek felelne meg –, majd a szentpétervári vb-n irányítom a válogatottat. A megbeszélések után már ott voltam a Pánamerikai Játékokon induló csapat eskütételén, és megkaptam a válogatott legújabb melegítőjét is.
– Mi vonzotta leginkább a földgolyó túlsó felére? A kaland, a kihívás, a pénz, vagy az, hogy már hiányzott a vívás közege?
– Így, ahogy mondja, mert ennek több összetevője van. Rengeteget számít az is, hogy mindenhol hihetetlenül motivált társasággal találkoztam. Úgy nehéz megváltani a világot, hogy ha bemegyek valahova, ott bamba fejek fogadnak, itt azonban szó nincs ilyesmiről. S az ország vezetése is nagyon komolyan gondolja a sport fejlesztését. Jellemző, hogy az ottani olimpiai bizottság székháza akkora épület, mint nálunk a Magyar Sportok Háza, ahol valamennyi szakszövetség és a MOB székel. Szóval, a venezuelai sportba rengeteg pénz folyik, és személy szerint én se panaszkodhatom. Amikor megtették az első ajánlatot, nem szóltam egy szót se, erre rögtön emeltek az összegen.
– Csak a nagyságrendet tekintve: a venezuelai kapitányi fizetése hogy aránylik ahhoz, amit itthon kapott?
– Kint hozzávetőleg kétszer annyit fizetnek.
– Venezuelában is telepedik le?
– Ezt azért nem vállalom. Úgy tervezem, hogy hosszabb-rövidebb időre a versenyzők jönnek majd Magyarországra edzőtáborozni, és csillagtúra jelleggel inkább innen utaznának a Világkupákra. Az már biztos, hogy a Pánamerikai Játékok után Budapesten készülünk a vb-re. Így mindenki jobban jár, én például azért is, mert Caracas mégiscsak a földkerekség egyik legroszszabb közbiztonságú városa… A Hiltonban laktam, jó környéken, de a lelkemre kötötték, hogy ha kedves az életem, akkor ne mozduljak ki az utcára. Kocsival hoztak-vittek. Különösebb túlzás nélkül mondhatom, kétszeres olimpiai bajnokként úgy néztek rám, mint egy istenre… Miután megállapodtunk, az ott-tartózkodásom utolsó három napját Venezuela legfrekventáltabb üdülőközpontjában, a Margarita-szigeten töltöttem, luxusszállodában, all inclusive ellátással, és mindent fizettek.
– Nézzük az érem másik oldalát is! Hol tart ma a venezuelai vívás?
– Jóval előrébb, mint ahogyan sokan gondolják. Férfi párbajtőrben Silvio Fernandez jelenleg negyedik a világranglistán, és a csapat is nagyon jól áll: az ötödik helyen. Vagyis szinte biztos, hogy kijut az olimpiára. Női kardban ugyancsak hatalmas sanszunk van, mert az Egyesült Államok garantálhatóan a legjobb négy között lesz a rangsorban, az amerikai zónából pedig mi kvalifikálhatjuk magunkat. És ott van még a női tőrcsapatunk, amely a havannai vb-n a negyedik helyen zárt.
– Hitte volna valaha, hogy egyszer a venezuelai vívóesélyeket latolgatja?
– A külföldi munka lehetősége többször megfordult a fejemben, de azt sose gondoltam, hogy valaha is ilyen messzire jutok.
Külföld
Ukrajna megfenyegette Magyarországot
