Szólíthatom a Kékszalag Lance Armstrongjának? – fordultunk Litkey Farkashoz.
– Mindenesetre jobban esik, mintha Michael Schumachernek titulálna…
– Tényleg, „Schumi” is hétszeres világbajnok a Forma–1-ben, de ő nem sorozatban nyert, mint Armstrong a Tour de France-ot vagy mint ön a Kékszalagot.
– Ez igaz, mint ahogy az is, Armstrong és Schumacher nagyon nagy klasszisok, a mi sportágunk viszont más, mint az autósport vagy a profi kerékpár. Itt, a Kékszalagon az ember sok esetben a barátaival harcol, s néha bizony fáj a szíve, ha legyőzi őket. De nem ülhetünk mindannyian egy hajóba.
– Szakmai szempontból milyen értéke van az Európa legpatinásabb tókerülő viadalán elért sikernek?
– Úgy gondolom, hogy egy olimpiai hajóosztályban elért országos bajnoki cím szakmailag nagyobb sikernek számít. Ha hasonlítanom kéne valamihez, sorozatban megnyerni a Budapest-maratont, ahol mindig sokan indulnak, elismerésre méltó tett, de azért a tízezer méter az igazán komoly.
– A hasonlat már csak azért is találó, mert a maratonon a többség nem az abszolút diadalért, hanem a futás öröméért, önmaga „legyőzéséért” indul, s igaz ez a Kékszalag mezőnyére is.
– Pontosan így van, s az idén sem volt egyszerű feladat végigmenni a versenyen, szombaton például vihar támadt a még vitorlázókra. Akadtak olyanok, akik talán még életükben nem jártak Kenesén, Lellén túl, ismerek egy női csapatot, amelyik komoly felkészülés után végigment, s ennek jobban örült, mint én a győzelemnek.
– Hétszer nyert, de hányszor indult a Kékszalagon?
– Ha jól emlékszem, tízszer. Az első 1993-ban tanulságos csalódás volt, a leálló délutáni szélben az északi partnak vettem az irányt, s ezt nem kellett volna. A Kékszalagokon kívül hatszor indultam egyedül is tókerülő versenyen nyolcméteres hajóval, egyszer sikerült nyernem, de általában Fináczy Gyuri a legjobb. Az teljesen más, ott laboratóriumi körülmények között kell vitorlázni. Aztán részt vettem Balaton-maratonokon is, amikor nyolcszor-tízszer kerüljük meg a tavat, ha öszszeadom, eddig harmincnégy kört tettem meg versenyen a Balatonon.
– Mindig kormányosként?
– Mindig. Már a gyerekkorban kialakul, hogy valaki kormányos lesz vagy legény. Van, aki döntéseket szeret hozni, s gondolkodni a lehetséges útvonalakon, a másikat inkább a technikai megoldások, kihívások izgatják. Én az előbbiekhez tartozom.
– A Kékszalag elitje támogatókat szerez, ha kell, a hajóját is „átnevezi”, akinek esetleg nem jut annyi, az pedig elindul a találó Sponsor Wanted néven. Ennyire fontos ez?
– Természetesen. Itt sem kell más, mint pénz, paripa, fegyver, ahogy mondják. A mostani hajónk tulajdonosa, Dubi Zoltán sokat fektetett bele ebbe a sikerbe. A támogatók megszerzése komoly munka, évekig tart, s itt nem elég csak jól vitorlázni, emberileg szintén hitelesnek kell lenni.
– Melyik volt a legnehezebb a hét Kékszalag-diadala közül?
– A tavalyi, amikor sokáig, hatvan kilométeren át nem mi vezettünk, s ez igen frusztrálja az embert. A tavalyelőtti sem volt könynyű, akkor csak négy perc előnnyel nyertünk. A z idén meglepően erősnek bizonyult a hajó, az edzésen Soponyai Gézáék jobbnak tűntek, aztán kiderült, hogy nagy szélben túl sok vizet vesz fel a hajójuk, a miénk viszont száraz maradt.
– A Kékszalagon évente váltakozva indulhatnak csak hagyományos építésű, illetve trapézos vitorlások is, önnek a jelek szerint teljesen mindegy, melyikkel megy, nyer. Mi a különbség a kétfajta hajó irányításában?
– A trapézos Liberákon teljesen más a munka, a technika, a hajókezelés, sokkal többet kell velük edzeni. A mostani csapat, amelyikkel nyertem, nem alkalmas Liberára, az egy másik játék, s ezt mindenki tudja. Itt a hagyományos hajón a legénység súlya kulcsfontosságú, s nálunk megvan az „ötszázasok klubja”, négyen ötszáz kilót nyomnak. Liberához viszont fürgébb, könnyebb legényekre van szükség.
– Mit szólt ahhoz, hogy többedmagukkal „hírességet” is kell cipelniük?
– Jó ötletnek tartom. A vitorlássport csúcsa az olimpia, az egyszemélyes és legénységes földkerülő viadalok, valamint a nagy hagyományú Amerika-kupa. Utóbbin vezették be, hogy a legénység tizennyolcadik embere egy híresség legyen, a spanyol hajón például a spanyol király. A mi vitorlásunk négy tonna, gondoltam, elfér rajta még valaki. A lehetőségek közül a 76 kilós Csiszár Jenőt választottam, aki beváltotta reményeimet, amikor kellett, csendben volt, alázatosan, tisztelettudóan viselkedett, a parton pedig a csapat lelkének bizonyult.
– Tókerülésben a hét Kékszalagnál ér valami többet?
– Összességében talán nem több, de önmagában igen, hogy tavaly szeptemberben megnyertük a híres Gorla-viadalt a Garda-tavon. Nem jellemző, hogy egy gyengébb hajó megveri a jobbat, s most épp ez történt. Az idén még gondolkodunk, hogy indulunk-e, mert az olasz szervezők – nyilván a németek ellenében – újra bevezették a súlykorlátozást, így nyolcvankilós átlagot kellene hoznunk, noha a miénk kilencvenhét kiló.
– A 2008-as Kékszalagon, trapézos hajóval azért megcélozza a nyolcadik győzelmet, ugye?
– Őszintén szólva nem tudom, mi lesz jövőre, most egy kicsit jól vagyok lakva. Amikor gyerekek voltunk, minden ob-arany után abba akartuk hagyni a versenyzést.
– A legendás Nemere II. és kormányosa, Németh István 1955-ös „ősrégi” Kékszalag-csúcsa nem ad pluszmotivációt?
– Ezzel nincs mit tenni, ha olyan szél lesz, akár tíz-húsz hajó átesik majd rajta. 2003-ban jó szél volt, megfutottuk a csúcsot, de nem volt elég a vízmélység, Keszthely helyett Györökön állították ki a bóját, így nem lehetett hitelesíteni az időt.
gazdaság
A kormány kiemelten támogatja a fiatalok munkába állását
