Vass Dóra szerezte meg az elsőt

Vass Dóra ritmikus sportgimnasztikázó szerezte meg az első magyar indulási jogot a 2013-as Világjátékokra.

PR
2011. 11. 12. 13:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vb-n egyébként a legjobb 24-be jutott versenyzők lettek kvótások, erről a sportág nemzetközi szövetsége értesítette az érintetteket. Az olimpián kívüli sportágak világversenyét mindig a nyári olimpiát követő évben rendezik meg, 2013-ban a kolumbiai Cali ad majd otthont az eseménynek.

„Volt szerencsém a legutóbbi játékokon is részt venni. Óriási élmény volt képviselni Magyarországot Tajvanon. Az ott elért 13., illetve 14. helyezéseken szeretnék majd javítani 2013-ban” – mondta a Nemzeti Sportszövetség sajtószolgálatának Vass, aki a londoni olimpián is szeretne indulni. „Januárban az előolimpián lesz lehetőségem olimpiai kvótát szerezni, azon dolgozunk, hogy ez sikerüljön” – tette hozzá.

A ritmikus gimnasztika egyébként az egyetlen olyan sportág, amely az olimpia és a Világjátékok programján is szerepel. A 2017-es Világjátékok megrendezésére Magyarország is pályázott. Budapest és Gödöllő közösen lenne a házigazda. A játékoknak azonban még a lengyelországi Wroclaw és a dél-afrikai Fokváros is otthont adna. A Nemzetközi Világjátékok Szövetsége januárban hozza meg döntését arról, hogy hol bonyolítják majd le a hat év múlva esedékes világversenyt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.