Nem is olyan Nagy-dilemma

A világklasszis kézilabdázó, Nagy László az EFE spanyol hírügynökségnek adott nyilatkozatában esetleges spanyol válogatottságáról beszélt.

Amikor eljön a pillanat, meghozom azt a döntést, amit meg kell hoznom. De ennél többet most nem akarok beszélni erről, csak annyit mondok, hogy van egy záros határidő – jelentette ki a Barcelona csapatkapitánya , aki sokadvirágzását éli, ennek legutóbbi jeleként az Atletico Madrid (tavaly még Ciudad Real néven szerepelt a gárda) kapuját tömte ki nyolc góllal. Az olimpiai bajnoki címre áhítozó spanyolok ezért is érdeklődnek nála egyre lendületesebben közeljövőbeni terveiről, Nagy László azonban válaszként azt cselekszi, amihez a pályán is remekül ért: blokkol és passzol.

Ám azzal, hogy már nem utasítja el kategorikusan a spanyol vonalat, ismét aktuálissá és élővé tett egy többek által már lezártnak hitt történetet. Amit onnan érdemes kezdenünk, hogy a klasszis legutóbb 2009. június 21-én, Szlovákiában, a házigazdával szemben 30-19-re megnyert Eb-selejtezőn szerepelt a magyar nemzeti együttesben. Már itt közbe kell vetni, hogy a nemzetközi szövetség, az IHF rendelkezése szerint három évet kell kihagynia annak, aki hazát cserél; így, mivel a londoni olimpiai kézilabdatorna 2012. július 28-án kezdődik, ha Nagy az Eb-kvalifikációs meccset követően akár csak egyszer is pályára lépett volna magyarként, az elméleti lehetőségét is kizárja, hogy ezt az ötkarikás játékokon már spanyolként tehesse meg.

Ezért sokáig változatos indokokkal – fáradtság, sérülés, családi kötelezettség, a magyarországi körülmények kifogásolása, a játékosok sportbiztosításának és napidíjának elégtelensége – hárította el a kerettagságot, hiányzott a 2010-es, ausztriai Eb-ről, majd az idén januári, svédországi vb-ről is. Amelyen a spanyol válogatott a harmadik, a magyar pedig a hetedik helyen zárt, így mindkettő indulási jogot kapott az olimpiai selejtezőre. E tornát jövő április 6-8. között rendezik tizenkét csapat részvételével, három négyes csoportban, három helyszínen, a vb 2-4. helyezettjeinek otthonában, azaz Dániában, Spanyolországban és Svédországban. Kivéve, ha e csapatok közül valamelyik megnyeri a jövő januári, szerbiai kontinensviadalt, és így közvetlen olimpiai kvótát szerez.

Amennyiben nem így lesz, akkor április 8-ra jön el a bevezetőben említett pillanat, ekkor dől el, hogy a magyar és a spanyol nemzeti együttes közül melyik készülődhet Londonra, esetleg mindkettő, vagy egyik sem. Utóbbi eset a legkevésbé valószínű. Ha csak az egyik gárda kvalifikál, akkor Nagy különösebb tépelődés nélkül amellett voksolhat. Még úgy is, hogy idén február 10-én nyúlfarknyi, de legalább egyértelmű üzenetben köszönt el végleg a magyar csapattól. Bár nem valószínű, hogy a spanyolok házigazdaként buknának, ám ha mégis, a mieink pedig kiharcolnák a továbbjutást (jelen állás szerint Dániában kellene ezt tenniük, de ha a vb-győztes, így olimpikon franciák vagy a dánok nyernék az Eb-t, akkor a magyarok útja éppen Spanyolországon át vezethetne Londonba), akkor Nagy Laci kegyet gyakorolhatna, és kijelenthetné: a feltételek ugyan nem javultak, garanciákat nem kapott, mégis vállalja a magyar válogatottságot. Ez esetben aligha lehetne elvárni, hogy a hiányposztra hazatérő szupersztárnak itthon azt mondja valaki: tudod mit, most már ne is gyere.

Ha a mieink pottyannak ki és a spanyolok maradnak bent, a Barcelona ásza hozzájuk szegődhet, bár első hivatalos mérkőzését csak június 21. után játszhatná, tehát bő egy hónapja jutna a beépülésre.

Nem vitás, az lenne a legkínosabb szituáció a Szegedről elszármazott jobbátlövő számára, ha a magyarok és a spanyolok is londoni kontingenshez jutnának. Ennyi kellemetlenséget viszont fiaink igazán szerezhetnének neki.