Amennyiben nem így lesz, akkor április 8-ra jön el a bevezetőben említett pillanat, ekkor dől el, hogy a magyar és a spanyol nemzeti együttes közül melyik készülődhet Londonra, esetleg mindkettő, vagy egyik sem. Utóbbi eset a legkevésbé valószínű. Ha csak az egyik gárda kvalifikál, akkor Nagy különösebb tépelődés nélkül amellett voksolhat. Még úgy is, hogy idén február 10-én nyúlfarknyi, de legalább egyértelmű üzenetben köszönt el végleg a magyar csapattól. Bár nem valószínű, hogy a spanyolok házigazdaként buknának, ám ha mégis, a mieink pedig kiharcolnák a továbbjutást (jelen állás szerint Dániában kellene ezt tenniük, de ha a vb-győztes, így olimpikon franciák vagy a dánok nyernék az Eb-t, akkor a magyarok útja éppen Spanyolországon át vezethetne Londonba), akkor Nagy Laci kegyet gyakorolhatna, és kijelenthetné: a feltételek ugyan nem javultak, garanciákat nem kapott, mégis vállalja a magyar válogatottságot. Ez esetben aligha lehetne elvárni, hogy a hiányposztra hazatérő szupersztárnak itthon azt mondja valaki: tudod mit, most már ne is gyere.
Ha a mieink pottyannak ki és a spanyolok maradnak bent, a Barcelona ásza hozzájuk szegődhet, bár első hivatalos mérkőzését csak június 21. után játszhatná, tehát bő egy hónapja jutna a beépülésre.
Nem vitás, az lenne a legkínosabb szituáció a Szegedről elszármazott jobbátlövő számára, ha a magyarok és a spanyolok is londoni kontingenshez jutnának. Ennyi kellemetlenséget viszont fiaink igazán szerezhetnének neki.
