Az állami tévéadó tájékoztatása szerint a BBC3 reggel 9-től este 11-ig hagyományos módon közvetíti az ötkarikás versenyeket, majd 11-kor minden nap 3D-s összegzések következnek. A nyitó- és záróünnepség mellett az egyetlen szám, amely élőben és három dimenzióban kerül képernyőre, a férfi 100 méteres síkfutás döntője lesz augusztus 5-én.
„A brit háztartásoknak csupán hat százaléka rendelkezik 3D-nézésre alkalmas készülékkel, így nem volt komolyabb igény arra, hogy ennél többet mutassunk az olimpiáról térhatásban” – jelentette ki Roger Mosey, a BBC olimpiai közvetítésekért felelős igazgatója.
Hatalmas az érdeklődés a Digitális Polgári Körök után, Orbán Viktor szerint földindulás zajlik Magyarországon
