Negyvenéves magyarországi múltra tekinthet vissza a sportág

Ünnepségen emlékezett meg csütörtökön a hazai szövetség arról, hogy negyven esztendeje honosodott meg Magyarországon a karate.

WL
2012. 02. 16. 14:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jubileumi rendezvénysorozatot indító eseményen kétszáz vendég előtt Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség (MKSZ) elnöke hangsúlyozta, hogy a keleti harcművészetnek mint sportágnak a honi elterjesztésében kiemelt szerepe volt a TF-nek és Galla Ferencnek, az akkori küzdősport-tanszék vezetőjének.

Kitért rá, hogy a három versenyrendszer karatékái – élen S. Kovács Ádámmal, aki a 2009-es nem olimpiai sportágak világjátékán egyedüli magyarként szerzett első helyezést – számos világ- és Európa-bajnoki címmel, dobogós helyezéssel büszkélkedhetnek. Amellett az egyes hazai karatestílusok vezetői között számos nemzetközi szinten elismert mester is található, akiket rendszeresen hívnak nemzetközi kurzusok vezetésére – tette hozzá. Mészáros János hangsúlyozta, hogy az MKSZ – az egyik legnagyobb tömegbázisú sportszövetségként – jelenleg mintegy ötszáz klubban közel ötvenezer fő aktív taggal, jelentős részben igazolt versenyzővel dolgozik.

A kezdeteket felidézve az elnök hangsúlyozta, hogy a karate magyarországi története 1972-ben azzal indult, hogy Mészáros Attila, a Svédországban élő, akkor 2. danos kiokusinmester színvonalas bemutatót tartott Budapesten. Az ő iránymutatásai alapján – Galla Ferenc támogatásával és gyakorlási lehetőség biztosításával – Furkó Kálmán és Adámy István kezdte el elsőként a gyakorlásokat immár az új sportág, a karate rendszerében.

„Az évente hazalátogató mester segítette és vizsgáztatta őket, így sikerült lerakni az alapjait idehaza a kiokusinnak, amely azóta is meghatározó stílusa a magyar karaténak” – mondta az MKSZ első embere, aki visszatekintésében fontos állomásként rögzítette, hogy 1989-ben megalakult a Magyarországi Harci Művészetek Össz-szövetsége, majd 1994-től a karate különvált a harci művészetek szövetségétől, és az olimpiai irányt kitűzve Magyar Karate Szakszövetség néven kezdte el és folytatja azóta is működését.

A csütörtöki rendezvényen jelen volt többek között Adámy István 8. és Furkó Kálmán 7. danos mester, továbbá Garamvölgyi László és Dobozi József rendőrtábornokok, akik maguk is aktívan gyakorolják a karatét és a különböző harcművészeteket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.