Lengyel–magyar barátság – a futballpályán is: „másfél” lengyel és „két és fél” magyar csapat részvételével focikupát rendezett az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) sport munkacsoportja, az eseményt megtisztelte jelenlétével Roman Kowalski budapesti lengyel nagykövet és Csúcs Lászlóné, az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat vezetője. Előbbi köszöntőjében kiemelte, hogy a torna méltó esemény a nyári lengyel–ukrán közös rendezésű foci-Eb előtt, felfogható akár annak bevezetőjeként is.
Vasas Gyula, a munkacsoport elnöke az MNO-nak elárulta, két hét alatt verbuválta össze a csapatokat a vegyes tornára úgy, hogy egy lengyel alakulat mindenképp legyen a mezőnyben. Ilyen rövid idő alatt lengyel „nagyokosokat” (Mensa Nemzetközi Egyesület lengyel csapata) sikerült riasztania, ők a gigantikus állam megannyi pontjáról érkeztek, csak az egynapos kupa kedvéért. A korábban említett „fél-lengyel” gárdát a Magyarországon élő lengyelek alkották, és kiállt egy sorral az IKSZ, illetve a magyarországi mensások is beneveztek a Grosics Gyula Sport Általános Iskola által nagyvonalúan befogadott szombati eseményre.
Pengés ötlet focitornák szervezéséhez
Hogy a körmérkőzéses rendszerben mindenkire jusson elég pihenőidő, a kétszer 20 perces mérkőzéseket kettészelték, így nem fordulhatott elő az, hogy valamely csapat 40 percig körözzön a tempós játékot ígérő, parkettás teremben. Különben is, a minikupa előtti lengyel és magyar himnusz plusz erőt adott mindenkinek, aki pályára lépett...
Az első húsz percet a lengyel Mensa és a magyarországi lengyelek játszották, és bár az okosok a találkozó elején – a játék képe alapján meglepetésre – megléptek, a Sokolowski család vezérelte honiak egyenlíteni tudtak, mégis kikaptak. Ezt követően a rendszeresen együtt futballozó magyar Mensa következett, az IKSZ elleni 20 perc alapján nagyon úgy tűnt, az aranyérmet senki más nyakába nem akaszthatják szombat délután, csak az övékbe – apróság, hogy számtalan cserével érkeztek, ezzel a játékelemmel pedig remekül éltek, szétfuttatták és 4-0-val küldték pihenni az ikszeseket. Ugyanebben a felállásban jöttek a visszavágók, a magyarországi lengyeleknek sikerült is a visszavágás (6-2), és az IKSZ is meglepően jól állt a 18. percig (2-0), mégis meg kellett, hogy elégedjen az egy ponttal (2-2).
Orbán Viktor fontos bejelentésekkel indítja a hetet – Kövesse nálunk élőben!
