A Ljubljana a középszakasz utolsó, keddi fordulójában úgy kapott ki büntetőkkel a Red Bull Salzburgtól, hogy Pintarič a rávezetés során szándékosan kiállt a kapujából. Az Olimpija ezzel elérte, hogy a negyeddöntőben ne a Salzburggal, hanem a Sapa Fehérvár AV19 együttesével csapjon össze.
Amint az EBEL honlapja pénteken jelezte: a Ljubljana tízezer eurós bírságot kapott. Pintarič tíz találkozón nem léphet pályára, ebből négy találkozóra szóló eltiltását három hónapra felfüggesztették. A tréner négy meccsen nem vehet részt, ebből kettő letöltését ugyancsak három hónap próbaidőre felfüggesztették.
A rájátszás első körében a Fehérvárnál van a pályaelőny. A két csapat ebben az idényben hatszor találkozott egymással, és ötször a Volán győzött.
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó negyeddöntős sorozat vasárnap rajtol, a további játéknapok: február 21-e, 23-a, 26-a, illetve ha szükséges 28-a, valamint március 1-je és 4-e.