A januári hollandiai Európa-bajnokságon bronzérmes magyar csapat és az ugyanott ötödikként végzett spanyol gárda összecsapását Merész András alakulata kezdte jobban. Czigány Dóra kétszer egymás után bevette az ibériaiak kapuját, válasz pedig nem érkezett, csak a második negyedben, 11 percnyi játék után tudtak csak szépíteni a spanyolok. Ekkor Szűcs Gabriella mutatta meg, hogy egészen látványos és védhetetlen bombákra képes, az ő találataival lett 3:1, majd 4:2. A félidei 5:2-es vezetést a másodpercekkel a nagyszünet előtt távolról eredményes Bujka Barbara állította be. A harmadik negyedben 5:3 után a triplázó Szűcs alakította 6:3-ra az állást, ezután azonban elképesztően nagy hullámvölgy következett a magyarok játékában.
A mélyrepülés egészen 6:7-ig tartott, amikor végre ismét magyar gól következett Antal Dóra révén. A spanyolok 8:7-re még vezettek, Keszthelyi Rita azonban egyenlített, Szűcs Gabriella újból jeleskedett, és Czigány is megint beköszönt a spanyoloknak, így a negyedik negyed hajrájában 10:8-ra elhúzott a Merész-csapat. Innen már nem volt visszaút a spanyolok számára, akik még egyszer ugyan betaláltak, a magyar győzelmet azonban már nem tudták megakadályozni.
Ezzel a magyar csapat legrosszabb esetben is a csoport második helyén végez, s ebben az esetben Kanada legjobbjaival találkozik a keresztbejátszásos negyeddöntőben, pénteken. Az esti olasz–orosz meccs kimenetelétől függően még a csoportelsőség sem kizárt, ebben az esetben Kazahsztán várna a mieinkre pénteken.
A csoport, 3. forduló:
Magyarország–Spanyolország 10:9 (2:0, 3:2, 2:5, 3:2)
Magyar góldobók: Szűcs 4, Czigány 3, Bujka, Antal, Keszthelyi 1-1

Harmadik napja tart az érettségi, történelemből vizsgáznak a diákok