Beteg társukért is pofozkodnak

Három magyar ökölvívó már indulási jogot szerzett a londoni olimpiára.

Deák Zsigmond
2012. 04. 13. 14:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár csak szombaton kezdődik a bő kétszázezres török városban, Trabzonban az európai ökölvívók olimpiai selejtezője, itthon már március végén a hírek homlokterébe került azután, hogy a tornára készülő egyik magyar bunyós, Dobrádi Zsolt agyhártyagyulladást kapott a tatai edzőtáborban. A KSI 52 kilós válogatott versenyzője szerencsére azóta már túljutott az életveszélyen, de még kórházban kezelik, s persze a trabzoni után a londoni indulása is elúszott. Helyette a pekingi olimpián már szerepelt, debreceni Kalucza Norbert lesz a légsúlyú indulónk.

A nemzeti gárda csütörtökön reggel indult, s az isztambuli átszállást követően pénteken hajnalban érkezett meg a Fekete-tenger partján fekvő településre, ahol azóta már egy futó- és egy élesítő edzésen is túljutott. A keretben természetesen nincs ott a tavalyi bakui világbajnokságon már kvótát szerzett trió – Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64), Harcsa Zoltán (75) –, a többi hét súlycsoportban viszont lesz magyar bunyós. Ungvári Istvánnak (49) és Nagy Krisztiánnak (56) elég a négy közé jutnia, Kaluczának és Szellő Imrének (81) dobogóra kell állnia, Bacskai Balázsnak (69) és Bernáth Istvánnak (+91) döntőznie a kvótáért, Darmos Józsefnek (91) pedig csak a végső siker ér londoni szereplési jogot.

„Már az eddig megszerzett három kvóta is nagyon szép eredmény, de úgy érzem, ha Fortuna kegyes lesz hozzánk, akkor már Trabzonból úgy utazhatunk haza, hogy újabb egy vagy esetleg két bokszolónk tagja a londoni olimpiára utazó csapatnak” – közölte Csötönyi Sándor, a hazai szövetség (MÖSZ) elnöke.

Kovács László szakvezető szerint a 2010-es Európa-bajnok Bacskai Balázsnak van a legnagyobb esélye erre, és maga az érintett is hasonlóan érez: „Úgy érzem, nagyon jól sikerült a felkészülésem, fizikálisan és fejben is a csúcson vagyok. Hihetetlenül motivál a londoni szereplés, így mindent megteszek a siker érdekében” – mondta a váltósúlyú bokszoló.

Az öreg kontinensről eddig összesen 49-en szereztek kvótát, még 26 hely kiadó. Trabzonban igen komoly mezőny várható, világ- és Európa-bajnokokkal, érmesekkel, egyáltalán nem csak a „maradék” méri össze az erejét. A sorsolásra szombaton kerül sor, az előzetes nevezések alapján 44 ország 211 ökölvívója osztja majd a pofonokat egy héten át a Hayri Gür sportcsarnok ringjeiben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.