Erősítenék a nők sportbeli szerepvállalását

Kedden zárult Moszkvában a kétnapos Olimpiai Világkongresszus, amelyre a szervező Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetsége (ANOC) Czene Attilát is meghívta.

PR
2012. 04. 17. 15:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A NEFMI közleménye szerint a konferencia házigazdája az Orosz Olimpiai Bizottság volt, a megbeszélések célja pedig, hogy „a sport, az olimpiai eszme és a világ fiataljainak javát szolgálva szélesítsék és erősítsék a közös együttműködést”. A kongresszus keretein belül tartották meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által is elismert nemzeti olimpiai bizottságokat tömörítő ANOC közgyűlését is, amelyen Jacque Rogge NOB-elnök is részt vett.

„Az eseményen az oktatás és az egészségügy sporttal kapcsolatos összefüggéseinek fejlesztéséről, a nemzeti olimpiai bizottságok és kormányok közötti együttműködésről (az élsport szempontjából tekintve), illetve a sport értékeinek megvédéséről, a doppingról és az illegális fogadásokról is tartottak előadásokat – áll a NEFMI közleményében. – A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) munkáját érintve a közgyűlés ismételten kinyilvánította akaratát a nők sportbeli szerepvállalásának erősítése kapcsán azzal, hogy 2020-ra a női sportvezetők részvételi aránya lehetőség szerint érje el a 20 százalékot.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.