Hazai pályán kezd a Fradi a KEK-döntőben

Hazai környezetben kezd a címvédő Ferencváros a dán Viborg ellen a női kézilabda KEK-döntőben – derült ki a keddi bécsi sorsoláson.

WL
2012. 04. 10. 9:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az első mérkőzést május 5-én vagy 6-án, a visszavágót pedig egy héttel később rendezik.

A Viborg eddig négyszer vívott kupadöntőt magyar csapat ellen, és mindig nyert: az EHF Kupában 1994-ben a Debrecen, 1999-ben és 2004-ben a Győr ellen, a Bajnokok Ligájában pedig 2009-ben ugyancsak a Győr ellen diadalmaskodott.

„Ezt a mutatót nem néztem, de akkor szeretnénk mi megszakítani a Viborg menetelését. Az mindegy volt, hogy otthon vagy idegenben kezdünk, szeretnénk, pontosabban meg akarjuk nyerni a KEK-et! – mondta az MTI-nek Elek Gábor vezetőedző. – A dánok nagy iramban, de sok hibával játszanak. Az indításaik életveszélyesek, ám a kapusposzt lehet a gyenge pontjuk. A csapat esze és lelke Grit Jurack. Ha kell, gólt lő, ha kell, előkészít, és ha baj van, mindig rá számítanak.„

Az FTC trénere hozzátette: 99 százalék, hogy a döntő hazai találkozóján Dabason fogadják a Viborgot. A tavalyi KEK-döntőben és a mostani elődöntőben is bevált ez a csarnok.

A skandináv együttes – amely háromszor nyert BL-t és háromszor EHF Kupát – a mostani kiírásban a svéd Savehofot, majd a Debrecent, az elődöntőben pedig a német HC Leipziget búcsúzatta. Az FTC az utóbbi három KEK-párharcán egyaránt orosz ellenfelet ejtett ki: sorozatban a Rosztov-Dont, a Zvezda Zvenyigorodot és a négy között a Dinamo Volgogradot.

A legrangosabb európai kupában, azaz a Bajnokok Ligájában is lesz magyar csapat, a Győri Audi ETO KC a montenegrói Buducnost Podgoricával találkozik, az első mérkőzésre Veszprémben kerül sor várhatóan május 5-én.

A döntők programja:

Bajnokok Ligája:
1. mérkőzés, május 5. vagy 6.
Győri Audi ETO KC – Buducnost Podgorica (montenegrói)
A visszavágóra egy héttel később kerül sor.

KEK:
1. mérkőzés, május 5. vagy 6.
FTC-Rail Cargo Hungaria – Viborg (dán)
A visszavágóra egy héttel később kerül sor.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.