Legjobbja nélkül lett 9. a női válogatott

A kilencedik helyen végzett a magyar női kardválogatott pénteken a kijevi csapat-világbajnokságon.

TK
2012. 04. 13. 12:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A verseny honlapja szerint a Várhelyi Kata, Márton Anna, Garam Nóra, Mikulik Júlia összeállítású együttes a 16-os táblán a németekkel csapott össze, és öttusos, 45:40-es vereséget szenvedett, ennek folyományaként pedig már a legjobb esetben is csak kilencedik lehetett. A folytatásban előbb ellenfél nélkül jutott tovább, majd legyőzte a kazah, végül pedig az azeri együttest.

A kiutazás előtt úgy volt, hogy a világranglistán kilencedik helyezett fiatal magyar csapat a francia vagy a lengyel válogatottal kezd, de a dél-koreaiak nem utaztak el a vb-re, így a magyarok eggyel előrébb léptek a kiemelési sorrendben, s a németekkel kerültek szembe a nyolcaddöntőben.

A csapatnak nem volt tagja – a hazai szövetség honlapja szerint sérülés miatt – Benkó Réka, a jelenlegi legjobb magyar női kardozó.

„Benkó Réka nagyon hiányzott a csapatból, biztos győzelmet arattunk volna a németek ellen, ha ő itt van. Márton és Várhelyi nagyon jól vívott, övék a jövő” – összegzett az MTI-nek Kovács Tamás szövetségi kapitány.

A korosztályos versenyeken rendkívül eredményes Márton és Várhelyi mindhárom mérkőzésen pozitív találati mutatóval zárt.

Eredmények:

A 16 között: Németország-Magyarország 45:40,
a 9–16. helyért: Magyarország ellenfél nélkül továbbjutott,
a 9–12. helyért: Magyarország–Kazahsztán 45:40,
a 9. helyért: Magyarország–Azerbajdzsán 45:39,
a negyeddöntőben: Oroszország-Németország 45-32, Olaszország-Kína 45-21, Egyesült Államok-Franciaország 45-42, Ukrajna-Lengyelország 45-40,
az elődöntőben: Oroszország-Olaszország 45-38, Ukrajna-Egyesült Államok 45-41,
a 3. helyért: Egyesült Államok-Olaszország 45-36
döntő: Oroszország-Ukrajna 45-44

A végeredmény: női kard csapatverseny:

világbajnok: Oroszország, 2. Ukrajna, 3. Egyesült Államok, ...9. Magyarország

A versenyen 14 csapat indult.

A csapat-vb-n a női kardozók mellett még a férfi párbajtőrözők lépnek pástra – ők szombaton küzdenek az érmekért –, e két szakág képviselői az olimpián csak egyéniben szerepelhetnek majd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.