Már önmagában faramuci helyzet, hogy míg az országos sportági szövetség, az MKSZ elnöksége kikötötte, hogy Karl Erik Böhn csak a szezon végéig láthatja el párhuzamosan a szövetségi kapitányi és a győri vezetőedzői tisztet, addig a férfiaknál e „kétlakiságról” sokáig szó sem esett. Természetesen azért, mert Mocsai, mint a Veszprém mestere, 2010 tavaszán felkérésre, tűzoltóként érkezett a válogatotthoz, ahol valóban égett a ház. Ő azonban eloltotta, a csapat sikeresen vívta meg a szlovének elleni vb-pótselejtezőt, a tavaly januári, svédországi világbajnokság hetedikjeként indulási jogot nyert az olimpiai kvalifikációs tornára, melyen húsvétkor londoni kvótát szerzett.
E sikersorozatnak azonban ára volt, és ezt Mocsai, valamint az MKB Veszprém fizette meg. A Bajnokok Ligájában a lengyel Kielcétől elszenvedett hazai vereség után néhány szurkoló gúnyolódni, acsarkodni kezdett, és mivel a köztiszteletben álló, 58 esztendős szakemberrel ilyesmi több mint három évtizedes pályáján még soha nem esett meg – ez egyrészt tagadhatatlan érdem, másrészt szerencse –, az incidens láthatóan megviselte. A következő BL-mérkőzés utáni sajtótájékoztatón nem is titkolta: még egy ilyen lelátói megnyilvánulás, és távozik.
A csoportküzdelmek sikeres megvívása után az MKB Veszprém ritkán látható balszerencsével esett ki a spanyol Leónnal szemben a BL nyolcaddöntőjéből, ezzel a nemzetközi siker esélye elillant. A Magyar Kupát a Szeged ellen infarktusos, egygólos mérkőzésen ugyan már megnyerte a csapat, és a bajnoki fináléban is favoritnak számít, de ez Veszprémben csupán az alap.
Mocsai persze megoldott már a jelenleginél ziláltabb helyzetet is, most azonban nem teheti meg, hogy idejét és figyelmét kizárólag a klubjára összpontosítsa. Sőt, éppen ellenkezőleg kell tennie, az olimpiai szereplés – és nem mellékesen júniusban a norvégokkal szembeni világbajnoki selejtezős párharc – előtt álló válogatottnak nyilvánvalóan elsőbbséget kell élveznie. Ezt mérlegelve a szövetség vezérkara kikérőt küldött Veszprémbe, amelyben jelezte, a jövőben főállású szövetségi kapitány alkalmazását támogatná, és erre a megoldásra Veszprémben rábólintottak.
Maga Mocsai Lajos a távirati irodának nyilatkozva elmondta, a június 1-jén beinduló, országos elit nemzeti kézilabda-akadémia működtetésén is dolgozik nyártól, majd hozzátette: „A klub elnöksége megtárgyalta és támogatta a szövetség kikérőjét és az én kérésemet. Ugyan írásban még nem rögzítettük, de közös megegyezéssel felbontjuk a jövő nyárig szóló szerződésemet, de a későbbi közös munka lehetőségét nem zárjuk ki. Fantasztikus öt évet töltöttem az MKB Veszprémnél, szép sikereket értünk el. Sajnos a családom nem tudott velem tartani, ezért olyan életvitelem volt, hogy naponta 200 kilométert kellett autóznom. A válogatott mellett is egyre több a feladat, ez maximálisan kitölti egy edző életét.”
Ez vitathatatlan. Mocsai Lajos 2007-es kinevezését követően 2008-tól sorra nyerte a magyar bajnokságokat a Veszprémmel, míg a nemzetközi porondon a 2008-as KEK-diadal jelentette a csúcsot.
Remélhetőleg csak a londoni olimpiáig.

Szijjártó Péter: nem hagyjuk, hogy a magyarokkal fizettessék meg Ukrajna esztelen támogatásának az árát