Nyolcadszor is rátennék kezüket a győri lányok

Sorozatban nyolcadik sikerére készül a Győr a női kézilabda Magyar Kupában.

LM
2012. 04. 17. 11:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Azért is vállaltuk a rendezést, mert a csapat programjában, a Bajnokok Ligája-döntője és a magyar bajnokság vége előtt fontos volt, hogy hazai környezetben szerepeljünk – nyilatkozta az esemény keddi sajtótájékoztatóján Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC elnöke. – Az elődöntőt egy olyan Siófokkal játsszuk, amely sokat fejlődött az elmúlt időszakban, válogatott játékosok is vannak benne. Természetesen szeretnénk elhódítani a trófeát, ezt a Magyar Kupa rangja megkívánja.”

A Siófoknál tisztában vannak azzal, hogy nem ők az elődöntő esélyesei. „Óriási dolog a klub történetében, hogy ott lehetünk a legjobb négy között, de nem laktunk jól – fogalmazott Pitz András technikai vezető. – A Győr ellen nem vagyunk esélyesek, de azért szeretnénk kicsit meghúzni az oroszlán bajszát. Egy meccset mindenképpen szeretnénk nyerni a hétvégén.”

Izgalmak a másik ágon

A másik elődöntőben a Békéscsaba a Váccal találkozik, ez a párosítás várhatóan majd nagyobb izgalmakat hoz, ugyanis a bajnokságban kétszer is csak egyetlen gól döntött a Vác javára.

„Számunkra felértékelődött a Magyar Kupa, mert a bajnokságban az alsóházban szerepelünk, így ha ebben az idényben még valami szép eredményt el akarunk érni, akkor arra most van lehetőségünk – mondta Fülöp Csaba, a Békéscsaba gazdasági vezetője. – Egy jó mérkőzésen szeretnénk bejutni a döntőbe.”

„Természetesen mi is be akarunk kerülni a fináléba, ami biztosan nehéz lesz – tette hozzá ifjabb Németh András, a Vác technikai vezetője. – Szeretnénk harmadszor is legyőzni a Békéscsabát, amivel bebiztosíthatjuk a következő szezonra az európai kupaszereplést.”

A Duna Takarék Női Magyar Kupa programja:
szombat:
Váci NKSE–Békéscsabai NKSE 14.00
Siófok KC–Győri Audi ETO KC 16.00

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.