Három magyar induló – három magyar győzelem

A nemzetközi szövetség honlapja szerint sikerével mindhárom magyar induló a nyolcaddöntőbe jutott.

TK
2012. 05. 04. 12:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint sikerével mindhárom magyar induló a nyolcaddöntőbe jutott, azaz még három meccset kell nyerniük az ötkarikás kvótához, ugyanis a finnországi eseményen csak a döntőbe jutással váltható meg a londoni repülőjegy.

Wöller az olasz Raimondo Campagna ellen tusgyőzelemmel rajtolt, ő a román George Bucur ellen folytatja. Veréb két menetben győzte le a grúz származású, de német színekben versenyző Davyd Bichinashvilit, aki Pekingben ötödik lett. Neki az albán Egzon Sala lesz a következő riválisa.

Az első körben Kiss kapta a legnehezebb feladatot, de sikeresen megoldotta, miután két menetben legyőzte a 2009-es Eb bronzérmesét, az örmény Edgar Janokjant. A nyolcaddöntőben a német William Harth vár rá.

A magyar birkózósportnak eddig hét kvótája van: a kötöttfogásúaknál Módos Péter (55), Lőrincz Tamás (66), Bácsi Péter (74) és Deák Bárdos Mihály (120), a szabadfogásúaknál Hatos Gábor (74) és Ligeti Dániel (120), míg a nőknél Sastin Marianna (63) biztosította részvételét az olimpiára.

A birkózóknak a helsinki verseny az utolsó lehetőség a kvóta megszerzésére, szombaton a magyarok közül két kötöttfogású, Kozák István (60) és Lőrincz Viktor (84), vasárnap pedig a szintén kötöttfogású Kiss Balázs (96), valamint három női versenyző, Dénes Mercédesz (48), Barka Emese (55) és Godó Kitti próbálja meg kivívni az indulási jogot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.