A férfi 200 mell döntőjében Gyurta Dániel másodikként fordult, száznál pedig a a görög Szamilidisz és a német Koch is előtte volt. Százötven méternél azonban már kétszeres világbajnokunk vezetett, s jött a már annyiszor látott félelmetes hajrája, amelynek senki sem tudott ellenállni. Gyurta kiváló, 2:08.60 perces idővel győzött. Ennél jobbat idén csak két japán versenyző úszott, Kitadzsima (2:08.00) és Tateisi (2:08.17). A döntő másik magyar résztvevője, Molnár Ákos a nyolcadik helyet szerezte meg. Gyurta a Peking utáni olimpiai ciklusban továbbra is veretlen fő számában, a két vb-aranya mellett a két Eb-n is győzött, hiszen két éve Budapesten is ő csapott be a célba elsőként.
„Meglepett, hogy két ellenfelem is nagyon jól tartotta magát, taktikusan osztották be az erejüket, és már a táv közben is látszott, hogy a saját fegyveremmel akarnak legyőzni, a hajrában. Szerencsére ez most nem sikerült nekik. Örülök, hogy ilyen jó időt úsztam, de ezzel nem üzengetni akarok a riválisaimnak, a világversenyeken egyszerűen szeretem megmutatni, hogy mit tudok. S bízom benne, hogy a londoni olimpián még jobb leszek” – jelentette ki Gyurta Dániel, aki Áder Jánostól vehette át az aranyérmet.
A férfi 200 pillangó döntőjébe a legjobb idővel az ifjúsági olimpiai bajnok Biczó Bence került be, Cseh László csak a hatodikkal, de utóbbi szerdán a középdöntőben tartalékolt, hiszen akkor negyedórával később már a 200 vegyes fináléjában volt jelenése. Azt megnyerte, ezúttal pedig 1:54.95-ös idővel immár a második aranyát szerezte. Az Eb-k történetében pedig a tizediket, és ezzel lehagyta Egerszegi Krisztinát is. A Kőbánya SC versenyzője végig vezetett, és a szám kettős magyar győzelmet hozott, hiszen az ezüstérmet Biczó szerezte meg, 1:55.85-tel. Mindez azt jelentette, hogy válogatottunk már tizennégy éremnél tartott Debrecenben, hat aranynál, négy ezüstnél és négy bronznál. Amúgy Gyurtához hasonlóan Cseh is a világ idei harmadik legjobb eredményét érte el, csak a japán Macuda (1:54.01) és az amerikai D’Arcy (1:54.71) jegyez jobbat nála, Biczó pedig nyolcadik a világranglistán.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!