A 77 fős selejtezős mezőnyt a szervezők három részre osztották. A B-ben Tóth Adrienn és Gyenesei Leila szerepel, a C-ben nincs magyar.
Tóth és Gyenesei is döntős
A mezőnynek ez a harmada az uszodában kezdte a napot, magyar szempontból nagyon is jól. Gyenesei megnyerte a számot, mégpedig 2:12.91 perces eredménnyel. Hozzá hasonlóan az utolsó, azaz a legjobbakat felvonultató futamban tempózott a közelmúltban betegséggel küszködő, ezért a napokban visszafogottan készülő Tóth is, aki saját magát is meglepte azzal, hogy viszonylag könnyedén úszta le a 200 métert 2:18.20 perces, számára jó idővel, s zárta így nyolcadikként a számot.
A csoport ezt követően átbuszozott a vb központi helyszínére, a bő tíz percre lévő katonai lovas központba, ahol a napsütésben „kellően” felmelegedő nagy sátorban a vívással folytatódott számára a selejtező. Ebben a várakozásnak megfelelően a tavaly Európa-bajnoki ezüstérmes Tóth gyűjtögette eredményesebben a pontokat: 16 győzelme mellé 9 vereséget szedett össze, az ezért járó 936 pont harmadik helyet ért ebben a számban. Gyenesei is majdnem ilyen jól vívott, ő 14/11-gyel, 872 ponttal hetedikként zárt.
A három lövészettel megszakított 3000 méteres futásnak Tóth ötödikként, Gyenesei hatodikként vágott neki. Egyikük sem lőtt olyan jól, mint korábban Kovács, de így is meg tudták őrizni élcsoportos pozíciójukat, s egymás mellett – a nagy melegben meglehetősen elfáradva – a hatodik és hetedik helyen futottak be.
Négyből három magyar jutott be a döntőbe
Kovács Sarolta után Gyenesei Leila és Tóth Adrienn is bejutott a római öttusa-világbajnokság női versenyének döntőjébe.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!