Kásás lesz a nyári bajnokság fővédnöke

A háromszoros olimpiai bajnok Kásás Tamás fővédnökségével rendezik meg az idei, 13. országos strandvízilabda-bajnokságot.

WL
2012. 06. 18. 16:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Ambrus Tamás főszervező elmondta, hogy szombaton a balatonfüredi jachtkikötőben indul a sorozat, június 30-án az egri termálfürdő a színhely, a harmadik tornának július 7-én Nyíregyháza, a negyediknek pedig július 14-én Balatonlelle ad otthont.

A szuperdöntőt július 15-én tartják, méghozzá a Vodafone Kupáért kiírt nemzetközi „normál” vízilabdatorna keretében.

Elhangzott, hogy a hétvégi nyitótornán a londoni olimpiára címvédőként készülő magyar válogatott néhány tagja is jelen lesz, és Kemény Dénes szövetségi kapitány külön engedélyével bemutatómeccset játszik.

Kásás Tamás elmondta, örömmel vállalta a fővédnökséget, és méltatta a strandpólót, mint a normál vízilabda olyan változatát, amelyet kifejezetten nyárra találtak ki.

A strandvízilabdát 11x15 méteres kis pályán játsszák, egy-egy csapatot egy kapus és három, bármikor cserélhető mezőnyjátékos alkot. A játék rendkívül pörgős, nem időre megy egy-egy mérkőzés, hanem – mint a teniszben – szetteket kell nyerni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.