Remekelt Pars Krisztián

Pars Krisztián ezúttal Szlovéniában remekelt: magabiztosan nyerte meg csütörtökön a velenjei atlétikai verseny kalapácsvető számát.

TK
2012. 06. 15. 7:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A világbajnoki ezüstérmes szombathelyi dobó – a magyar szövetség honlapja szerint – az első sorozatban 77,37 métert, a másodikban 80,01, a harmadikban pedig 80,16 métert dobott. A negyedikben aztán sikerült még ezt is felülmúlnia, kalapácsa ugyanis 81,48 méternél ért földet. Ez a világ idei harmadik legjobb eredménye, Parsnak pedig a második legnagyobb dobása ez évben. 82,28 méteres idei legjobbjánál csak a fehérorosz Ivan Tyihon dobott nagyobbat, 82,81 métert ebben a szezonban.

Az utolsó két sorozatot kihagyó 30 éves magyar sportoló a Masz.hu-nak elmondta, hogy első kísérleténél még óvatosan mozgott, mert az elmúlt másfél hétben kisebb fájdalmai voltak, ám a folytatásban már bátrabb volt, és ennek meg is lett az eredménye.

Pars az olimpiai címvédő, ezúttal második szlovén Primoz Kozmust (77,35 m) több mint négy méterrel győzte le Velenjében, ahol Németh Kristóf 74,30 méterrel negyedik lett.

A nők hasonló számában Orbán Éva 68,41 méterrel a második helyen végzett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.