Újabb magyar kerékpáros indulhat Londonban

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség női kvótát is biztosít Magyarország számára a nyári londoni olimpia hegyikerékpáros-versenyére.

BL
2012. 06. 19. 8:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség a döntés hátterét illetően kedden közleményben számolt be arról, hogy vélhetően akadt olyan versenyző, aki lemondta a londoni szereplést, s az így felszabadult kvótát kaphatta meg Magyarország.

Benkó Barbara 2008-ban, juniorként világbajnoki ezüstérmes volt, 2009-ben az U23-asok között világ- és Európa-bajnoki hatodik, 2010-ben Eb-ötödik, vb-hetedik lett, 2011-ben többször állhatott dobogóra világkupán, összetettben pedig másodikként végzett.

„Amerika, Kanada, majd franciaországi világkupa szerepel a programomban, és természetesen szeretnék egy újabb magyar bajnoki címet szerezni még a londoni utazás előtt az olimpiai számban. Mindent megteszek a sikerért, de az biztos, az olimpia miatt vigyázok majd magamra, kevesebbet fogok kockáztatni” – idézte a közlemény a magyar kerékpárost.

Az már korábban eldőlt, hogy – Parti András személyében – a férfiak mezőnyében is lesz magyar induló.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.