WTA-tornát nyert a magyar lány

Babos Tímea, oldalán Hszie Szu-vejjel, megnyerte a 220 ezer dollár összdíjazású, füves pályás birminghami női tenisztorna párosversenyét.

TK
2012. 06. 17. 20:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A viadal honlapja szerint az összecsapást 1 óra 36 perc alatt nyerte meg a magyar–tajvani kettős az első helyen kiemelt amerikai páros ellen. Babos pályafutásának első WTA-tornáját nyerte meg párosban.

„Nagyon, nagyon boldog vagyok, hogy ilyen páros ellen sikerült tornát nyernünk! Végig jól játszottam! Hszie Su-vej picit álmosan kezdett, de aztán gyorsan belelendült. Voltak nehezebb pillanatok a mérkőzésen, voltak ingadozások, de úgy gondolom, színvonalas döntőt láthatott a közönség. A két rövidítésben akadtak olyan labdamenetek amelyek jobban is megjátszattunk volna, de füvön tényleg apróságokon múlik a siker. A bajnoki rövidítés is ezt mutatta, hiszen 4-8 után nekünk jöttek be az ütések, 7-8-nál két jó szervával harcoltam ki a meccslabdát. Ekkor a tenyeresemre kaptam az adogatást, szerencsére sikerült az elütésem. Időnként előfordultak hibák, de ez természetes, hiszen mindenki a legjobbját akarja nyújtani. A hét elején még nem ment igazán egyesben, mert alig tudtam füvön készülni, de mostanra azért belelendülhettem. A jövő héten Eastbourne-ben felszabadultan teniszezhetek, hiszen egyesben nincs veszítenivalóm Safarova ellen” – mondta Babos Tímea.

Eredmény, páros, döntő:
Babos, Hszie (magyar, tajvani)Huber, Raymond 7:5, 6:7 (2-7), 10-8 – döntő rövidítés

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.