Talán nem túl meglepő, éppen négy esztendővel ezelőtt játszott utoljára olimpiai meccset a magyar női vízilabda válogatott. Pekingben nem volt szerencsénk, a bronzmeccsen Ausztrália egyetlen góllal múlta felül Godova Gábor gárdáját. A tavalyi sanghaji vébén már új vezetéssel végeztünk a kilencedik helyen, a szárnyait bontogató fiatal gárda azonban az idei eindhoveni Európa-bajnokságon megmutatta erejét, és elhozta a bronzérmet.
A Merész-válogatott hatalmas bravúrral jutott ki Londonba, a selejtezőben a vb-3. Oroszországot és a spanyolokat is két vállra fektette. A szövetségi kapitány fiatal, csekély tapasztalattal bíró játékosokat (Bolonyai, Czigány, Keszthelyi) tűzdelt a rutinos idősek közé (Takács, Drávucz), mely elegy – úgy tűnik – sikeres csapattá kovácsolta a magyar válogatottat. Fontos tény, hogy, miképpen Merész András is említette az olimpia előtt: ezek a lányok nem csupán pólózni tudnak, de nagyon szeretik egymást, ami sokat lendíthet a csapat játékán. Bolonyaiék előzetes nyilatkozataiból kiderült, ők az olimpiai aranyéremért keltek át a Brit-szigetekre.
Nyomasztó amerikai fölény
17-8-ra, 14-8-ra is verték az amerikaiak a magyar válogatottat a londoni játékok előtt néhány nappal, így a tengerentúliak egyértelmű esélyesként várhatták a nyitómeccset.
A fehér sapkás magyar csapat hozta el a labdát az első ráúszásnál, a nyitó gólt azonban az olimpiai ezüstérmes USA szerezte, Bolonyait átejtették. Nem sokáig nézhettük az ellen hátát: Bujka Barbara előnyben pattintott gyönyörűen Betsey Armstrong mellett a kapuba. A következő emberelőnyben már hárítani tudott, a másik oldalon Bolonyai mutatott be szép védést.
A nyomokban férfiakra emlékeztető amerikaiakkal úszásban nem tudtuk felvenni a versenyt, többször is lekontráztak bennünket, és elhúztak 3-1-re.
Gólszüret
Tóth Ildikó odaát elképesztő labdát kapott, 5 méterest érően tudták csak elsüllyeszteni. Drávucz annyira felhúzta magát Armstrong nagyszerű védésén, hogy kíméletlenül bevágta a Mikasát a tengerentúliak hálójába. Bolonyai Flóra hátán pont úgy feszültek az izmok, hogy onnan a kapufára pattant a labda, maradt a 2-4, támadásban viszont nem volt szerencsénk. Antal Dóra nem is bazírozott utóbbira, inkább érkezett a hosszú kapufánál, és bepöckölte harmadik találatunkat. Az első negyed izgalmas, gólgazdag játékot hozott.