Szombaton egy felejtős meccsen 30:19-es vereséget szenvedett Norvégiától a magyar együttes, így zárásként Szerbia jutott nekünk az Európa-bajnokság utolsó napján. A házigazdák a másik elődöntőn 27:26-ra kaptak ki Montenegrótól, így nézhetnek most farkasszemet Görbicz Anitáékkal.
A tegnapi meccsről szólva, a magyar kézisek ugyan jól kezdtek, azonban az északiak a sok csere után megtalálták az ütőképes sorukat, onnantól pedig nem adtak esélyt a sokat hibázó riválisnak. A magyarok hét éve nem tudtak tétmérkőzésen nyerni a norvégok ellen, sorozatban kilencedik alkalommal kaptak ki tőlük.
Karl Erik Böhn szövetségi kapitány így vélekedett a vereséget követően: „Az eltervezett támadójátékot nem sikerült megvalósítanunk, így aztán nem is lehetett más a vége. Csak az első negyedórában voltunk jók, utána rengeteg hibánk volt. A norvégok könnyű gólokat szereztek. Ők voltak az esélyesek, de nincs ekkora különbség a két csapat között. Nem szabad megállnunk. Az érem a cél, ehhez vasárnap nyerni kell.”
Az biztos, minden korábbi álmunkat felülmúlta a magyar női kézilabda-válogatott szereplése az Eb-n. Amikor Németország a nyolcadik percben 1-6-ra vezetett ellenünk második csoportmeccsünkön – az elsőn kikaptunk a leggyengébb láncszemnek tartott Horvátországtól –, senki nem hitte volna, hogy eljutunk idáig, szép volt lányok!
A torna során volt itt minden, szerelem, szakítás és hatalmas hóviharok, no meg balkáni útviszonyok. Volt egy betegünk is, a világ egyik legjobb játékosa, Görbicz Anita gyengélkedett az Európa Bajnokság során, de aztán visszatért, s a puskakezű lánynak köszönhetően a kommentátorok sem mindig tudták, hogy hol van éppen a labda.
A fináléban a norvégok ütköznek Montenegró nemzeti válogatottjával 17 órától, Újvidéken. Nekünk meg maradnak a félig már megvalósult álmok, és marad a „Hajrá Magyarország!”