Női kézilabda-válogatottunk a románok feletti, kedd éjszakai 25–19-es diadallal máris bejutott a szerbiai Európa-bajnokság elődöntőjébe, ahol a papírforma alapján Norvégiával találkozik majd. E két tény miatt büszkeség és aggodalom viaskodik az emberben, de pár órája csak, hogy lefújták e több szempontból lélegzetelállító meccset, úgyhogy győzzön egyelőre a büszkeség. Aztán szombaton, Belgrádban esetleg a magyar csapat is.
Az efféle képeket és szavakat kitörölhetetlenül rögzíti az emlékezet. A két fél felsorakozik az Eb-mérkőzések utáni hivatalos ceremóniához; a románok réveteg, üres tekintettel, maguk sem hiszik, hogy a kissé lesajnált magyarok megint kibabráltak velük. A mieink bezzeg ficánkolnak, már buliznának, pacsiznának a közönséggel és egymással, de azt megelőzően még sorban állva, persze rikoltozva, hajladozva, integetve várják, hogy a műsorközlő a mérkőzés legjobbjának hirdesse ki parádézó kapusunkat, Kiss Évát. A díjat azonban Görbicz Anita kapja. Messze nem érdemtelenül, hiszen az ellenfél mellett vagy inkább előtt saját kínjait, vírusfertőzését is le kellett győznie, erre nemcsak hat gólt lőtt, hanem vezérként osztogatott, ráadásul visszarendeződésnél is az élen rohant, labdát szerzett. „Görbe” tehát joggal ragyog, de az interjúzónába érve először Kiss Évát méltatja. Szucsánszki Zita, a rivális klub (ETO kontra FTC) irányítója, tehát poszttársa pedig Görbét, majd ő is Kiss Éva dicséretét zengi, kétszeresen is a médiának címezve szavait: „Remélem, Éva megint címlapon lesz a Nemzeti Sportban, de most nem úgy, mint a horvátok elleni meccs után, a potyagól miatt, hanem azért, mert ilyen csodálatosan védett!” A sportnapilap nem szorul védelemre, hisz egy hete nem ártó szándékkal, hanem joggal emelte ki azt az iszonyatosan balszerencsésen bekacsázó labdát, és a december 12-i címlap is azt hirdeti, Kiss Éva, 56 százalék.
Magyarország meg 100 százalék.
Mert a csapat ezúttal nemcsak győzött, hanem – elsősorban a második félidőben – úgy védekezett, ahogyan emberemlékezet óta egyszer sem. Harminc perc alatt hét gólt engedélyezett a három nehézbombázót, Neagut, Meirosut, Bradeanut, a két szuperklasszis beállót, Maneát és Stancát, valamint a helyből felszálló szélsőt, Nechitát bevető vetélytársnak. Görbicz Anita nem véletlenül lelkendezett és fogadkozott, majd – árulkodó módon – akadt meg egy pillanatra nyilatkozatában: „Most már nem állhatunk meg. Csütörtökön, az oroszok ellen sem fogunk, mert ha egyszer megtennénk, sokkal nehezebb lenne újra felpörögni. Pedig fel kell, mert az elődöntőre is vannak terveink, akárkivel találkozunk is. Mondhatnám, hogy a mostaninál is jobban fogunk játszani, de De nem vagyok benne biztos, hogy ennél tudunk, ennél lehet jobban védekezni, és annál jobb kapusteljesítményt is nehéz elképzelni, mint amit Kiss Évi mutatott.”
Érem és vb-részvétel látótávolságban
Éremszerzés az új célja a magyar női kézilabda-válogatottnak a kedd este után. Az oroszok elleni találkozónak akkor lesz tétje – nevezetesen az első hely és ezzel egyben az olimpiai, világ- és Európa-bajnok norvégok elődöntős elkerülése –, ha előzőleg az ötkarikás ezüstérmes montenegróiak nem győzik le az olimpiai harmadik spanyolokat. „Ha marad esély a csoport első helyének megszerzésére, akkor hajtunk érte. Ha nem, akkor azok fognak inkább játszani az oroszok ellen, akik eddig kevesebb időt tölthettek a pályán. Ebben a fárasztó menetelésben kell az alapembereknek a feltöltődés” – mondta Böhn. Kiemelte: az Eb előtt az volt a cél, hogy eljusson a válogatott Belgrádba – ez az első hat hely megszerzését jelentette –, most viszont már éremszerzés reményében utaznak majd pénteken az újvidéki középdöntős helyszínről a szerb fővárosba. „Csapatom mindig tud jobb és jobb játékot nyújtani, azaz egyre magasabbra teszi a mércét. Ilyen védekezéssel mindenki ellen lehet győzelmi esélyünk” – tette hozzá Böhn. A magyarok – mivel kikaptak a montenegróiaktól – csak akkor végezhetnek az élen, ha csütörtökön több pontot szereznek, mint a spanyolokkal találkozó riválisuk. A címvédő norvégokon és a házigazda szerbeken túl a mostani Eb-n legjobban teljesítő két válogatott automatikusan vb-résztvevő lesz.
Karl Erik Böhn szövetségi kapitány is halmozta a dicséreteket – magát is méltathatta volna, hisz az a bizalom, amely sugárzik belőle a játékosok felé, kisebb csodákat tett. Például Kiss Évával, vagy éppen Vérten Orsolyával, akire – Vincze Melinda lecserélésével – egy személyben rábízta a balszélső pozícióját, és lám, Orsi kivirágzott, hét gólt vágott, csakúgy mint pár éve, világszintű produkcióval rukkolt ki. Böhnbe csupán akkor szakadt belé a szó, amikor máris a szombati elődöntő lehetőségeiről faggattuk.
A belgrádi hatosra átpillantva ugyanis azt látjuk, hogy Norvégia behozhatatlanul első, míg a második helyért a szerbek, a dánok és a franciák huzakodnak. Azaz, ha a mi águnkon Montenegró újra elkezd kézilabdázni – kedden a németek ellen kivett egy szabadnapot a társaság –, és legyűri a spanyolokat, akkor a mieink, az egymás elleni eredmény miatt másodikként zárnak, és már létre is jön a magyar–norvég párharc. A kontinensviadalok történetében kétszer volt ez az elődöntő szereposztása, de még az emlékek felvillantása is görcsbe rántja a gyomrot: 1998-ban 28–14-re, 2004-ben 44–29-re kaptunk ki. Ennél nagyobb „tömegszerencsétlenséget” már csak a 2010-es csoportkörben, Lillehammerben szenvedtünk, 34–13 lett, oda. A mezőny legeredményesebbje bizonyos Heidi Löke volt. Történetesen Karl Erik Böhn élete párja.
Válogatott tétmérkőzésen talán még soha, senkivel nem fordult elő, hogy szövetségi kapitányként saját asszonya ellen kelljen taktikát kidolgoznia, és „KEB” sem titkolta, bizony eltekintene ettől a lehetőségtől: „Igen, gondoltam már rá, hogy a norvégokkal játszhatunk, és az számomra biztosan nagyon furcsa szituáció lesz. De ha így alakul, meg kell oldanunk. Szerencsére nem nekem, itt van a csapat.” Méghozzá az eltiltásból visszatérő Tomori Zsuzsával kiegészülő, az önmaga erejére kissé rá is csodálkozó magyar válogatott. Amelynek egyes tagjai kedd éjjel még úgy jöttek le a pályáról, hogy amit véghezvittek, az szinte hihetetlen, de gyorsan gyökeret vert mindenkiben a meggyőződés: nem, mindez nagyon is hihető. És talán folytatható.
