Bundázott a szövetség elnöke?

Egy hónappal az országban sorra kerülő Afrika Kupa előtt bundázás gyanúja miatt felfüggesztették állásából Kirsten Nematandanit, a Dél-afrikai Labdarúgó Szövetség (SAFA) elnökét.

WL
2012. 12. 17. 17:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A SAFA hétfői tájékoztatása szerint az első számú vezetőt és négy magas rangú tisztségviselőt annak nyomán függesztették fel határozatlan időre, hogy a nemzetközi szövetség (FIFA) pénteken közölte: manipuláció merült fel a válogatott négy mérkőzése körül.

A nemzeti együttes 2010 májusában, a hazai rendezésű világbajnokság előtt felkészülési meccseket játszott Thaifölddel (4–0), Bulgáriával (1–1), Kolumbiával (2–1) és Guatemalával (5–0), s a FIFA-vizsgálat alapján az eredmények az ázsiai fogadási maffia érdekeit szolgálták. A botrány az után pattant ki, hogy egy elítélt szingapúri csaló bevallotta: az általa „tanulni” kiközvetített kenyai, togói és nigeri bírók vezették az említett meccseket, akik kenőpénzért több kétséges büntetőt is befújtak a dél-afrikaiak javára.

Amíg a felfüggesztett vezetők sorsa eldől, átmenetileg Mwelo Nonkonyana alelnök irányítja a SAFA-t.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.