Egy napig akarnak folyamatosan úszni

Huszonnégy órás Guinness-rekordkísérletre készülnek Nyírbátorban, ahol új csúcsot szeretnének felállítani.

NT
2012. 12. 18. 15:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Horváth Gábor, a nyírbátori Sárkány Wellness és Gyógyfürdő ügyvezető igazgatója kedden elmondta az MTI-nek: a csúcskísérlet pénteken 12 órakor kezdődik, és másnap délig tart.

A fürdő úszómedencéjében a Bátori Sárkány Sportegyesület 50 fiatalja egymást váltva úszik majd egy teljes napon át. Hozzájuk csatlakozhatnak a fürdő vendégei is, s az általuk megtett táv ugyancsak hozzáadódik az úszók által teljesített méterekhez. A helyszínen ellenőrök kísérik majd figyelemmel a próbálkozást, ők hitelesítik az elért eredményt, amit felterjesztenek elfogadásra a Guinness Records nevű szervezethez.

Horváth Gábor arról is tájékoztatást adott, hogy az esemény fővédnöke a felnőtt Európa-bajnok, kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok Kapás Boglárka, védnöke pedig Sors Tamás, kétszeres paralimpiai bajnok, akik jelen lesznek a rendezvényen. Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó általa dedikált ajándékpólókat küld, amelyeket kisorsolnak a résztvevők között.

Az ügyvezető igazgató megjegyezte, hogy a péntekről szombatra virradó éjszaka folyamán csak a rekordkísérletre vállalkozó úszók lehetnek majd a medencében, akik ekkor érdeklődők-segítők nélkül róhatják az uszodahosszokat.

A nyírbátori Sárkány Wellness és Gyógyfürdő az Európai Unió támogatásával épült 2,1 milliárd forintos költségből, 2010 áprilisában nyitották meg. A létesítményt 2011-ben 160 ezer vendég kereste fel, s az idén ez a szám várhatóan mintegy 10 százalékkal nő. A gyógyfürdő éves árbevétele több, mint 250 millió forint.

Nyírbátor a híres, erdélyi fejedelmeket is adó Báthory család ősi fészke volt egykor, s a família címerében szerepelt sárkány – innen az intézmény, illetve a sportszervezet elnevezése.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.