Ferguson a legendás elődhöz hasonlítja Van Persie-t

Sir Alex Ferguson vezetőedző szerint Robin van Persie ugyanolyan helyet foglalhat majd el a Manchester United történetében, mint legendás elődje, a francia Eric Cantona.

TK
2012. 12. 18. 17:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Korát és érettségét tekintve hasonlít arra az Ericre, aki nálunk játszott – szolgált magyarázattal a neves tréner a Eurosport-Yahoo brit internetes oldalán. – Komoly klubból indult el, egy másik nagy egyesületben is sikeres lett, válogatott játékos. Az összkép alapján tisztában voltunk vele, hogy megfelel majd a mi céljainknak is” – tette hozzá.

A 29 éves holland csatár – aki 71 válogatottbeli mérkőzésén 31 gólt szerzett mostanáig – nyolc idény után a nyáron hagyta el az Arsenalt, ahova 2004-ben szerződött a Feyenoordtól. Londoni formáját Manchesterben is hozza: a Premier League-ben holtversenyben az élen áll a mesterlövészek listáján.

Cantona, az MU emblematikus figurája, 1992 és 1997 között szerepelt a szigetországi élcsapatban, amely érkezése után 26 év szünetet követően nyert ismét bajnoki címet. Az „Eric királyként” is emlegetett francia támadó 82 gólt szerzett a United színeiben, melynek szurkolói mindig nagy becsben tartották őt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.