A táv londoni olimpiai bajnoka, aki 25 méteres medencében 2:00.67 perccel világcsúcstartó, gyakorlatilag végig vezetve, több mint egy testhosszal verte a mezőnyt. A máig élő rekordját éppen Isztambulban, a 2009-es Európa-bajnokságon úszta. A mostani vb-győzelmet 2:01.35 perces világbajnoki csúccsal érdemelte ki úgy, hogy csak a táv első negyedében haladt együtt a mezőnnyel, 50 méter után viszont egyre jobban elhúzott a többiektől, és végül hatalmas fölénnyel diadalmaskodott a nyári ötkarikás játékokon mögötte ezüstérmes brit Michael Jamieson előtt. A nagymedencés világcsúcsot tőle szeptemberben elragadó japán Jamagucsi Akihiro csak negyedikként ért célba.
Kizárólag a győzelem érdekelte
„Miután reggel végignéztem a riválisokon, egyértelmű volt, az olimpiai döntő résztvevői közül többen is visszatérnek finálézni. Ebből lemérhettem, hogy most nem szabad a végére hagynom a döntést, mert Jamieson is nagyon jött Londonban, és az új japán világcsúcstartó, Jamagucsi is kiváló hajrás – értékelt az eredményhirdetést követően a 23 éves Gyurta Dániel. – Örülök, hogy sikerült olyan tempót diktálnom, amit végül egyikük sem bírt.” Hozzátette, hogy ezúttal kizárólag a győzelem érdekelte, az idő másodlagos volt.
„Büszke vagyok arra, hogy képes voltam a hiányzó rövidpályás vb-aranyat is megszerezni. Nagyon komoly nyomás volt és van rajtam az olimpia óta, amivel nem egyszerű megbirkózni, viszont remélem, ma sikerült bizonyítanom, hogy továbbra is az úszás a legfontosabb számomra – mondta Gyurta, aki nem feledkezett meg segítőiről sem.
Gyurta ezen az úton haladna tovább
„Köszönöm az edzőimnek, Széles Sándornak, Kovácshegyi Ferencnek és Virth Balázsnak, hogy továbbra is mellettem vannak, és köszönöm az Újpestnek, hogy megfelelő körülményeket garantál a felkészülésemhez. Ezen az úton szeretnék haladni a következő években is.”
Hosszú aranyérmes lett
Hosszú Katinka aranyérmet nyert 100 méter vegyesen pénteken 58.49 másodperces világbajnoki csúccsal – egyéni rekorddal –, nagyon erős hajrájának köszönhetően. A döntő másik magyarja, Jakabos Zsuzsanna hetedik lett 59.41-gyel, Cseh László pedig bronzérmet nyert 200 méter vegyesen. Az előző napi ezüst után, amelyet 400-on harcolt ki, ezúttal is a második helyért küzdhetett, a győzelem ugyanis nem volt kérdéses: az amerikai Ryan Lochte 1:49.63 perces világcsúccsal végzett az élen, méterekkel megelőzve üldözőit. Cseh kiélezett versenyben szorult a harmadik helyre 1:52.89-cel, a 400 vegyest nyerő japán Szeto Daija éppen befért elé 1:52.80-nal.