A Dakar első napjának mérlege

A motorosoknál a chilei Chaleco López, az autósoknál pedig a spanyol Carlos Sainz volt a leggyorsabb az idei Dakar-rali első, szombati szakaszán.

PR
2013. 01. 06. 7:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyarok közül a 12. rajtjával legtapasztaltabbnak számító Szalay Balázs volt a leggyorsabb, ő a 39. időt érte el. Az eddigi 11 verseny közül hétszer ért célba, jelenlegi navigátorával, Bunkoczi Lászlóval pedig mind a hat alkalommal eljutott a végállomásig. A magyar páros tavaly érte el eddigi legjobb eredményét, amikor a 20. helyen végzett. A tavalyi kiesés után a sivatagnak másodszor nekivágó Sebestyén Sándor, Bognár József páros 116., míg az újonc Pócsik László, Farkas Nándor, Szaller Zoltán trió 137. lett a nyitóetapon.

A világ leghíresebb és legkeményebb terepversenyének perui nyitányán a résztvevőknek csak 13 kilométert kellett a lehető leggyorsabban megtenniük a Lima és Pisco között kijelölt 263-ból, de mégis fontos volt a rövid mért szakasz, mert ez alapján alakult ki a következő napi rajtsorrend. A január harmadik hétvégéjén záruló viadal mintegy 8400 kilométeres távjának 153 autó, 183 motorkerékpár, 75 kamion és 38 quad vágott neki.

Eredmények (a viadal honlapja alapján):
1. szakasz, Lima–Pisco, (263 km/13 km gyors:)

Motorosok:
1. Chaleco López (chilei, KTM) 7:51 perc
2. Frans Verhoeven (holland, Yamaha) 1 mp hátrány
3. Pablo Quintanilla (chilei, Honda) 5 mp h.
autósok (146 célba érkező után):
1. Carlos Sáinz (spanyol, Buggy) 7:40 perc
2. Lucio Álvarez (argentin, Toyota) 8 mp hátrány
3. Guerlain Chicherit (francia, SMG) 10 mp h.
...39. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel) 1:41 p h.
...116. Sebestyén Sándor, Bognár József (Toyota) 5:06 p h.
...137. Pócsik László, Farkas Nándor, Szaller Zoltán (Toyota) 10:58 p h.

Vasárnap Pisco környékén marad a mezőny, a rajt és a cél is ott lesz, de közben 327 kilométer – ebből 242 kilométeres gyorsasági szakasz – leküzdése vár a versenyzőkre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.