A világ élvonalában maradtak a magyar lányok

Megőrizte tagságát a világ élvonalában a 18 éven aluliakból álló magyar női jégkorong-válogatott, mivel a harmadik helyen végzett a csoportjában.

KG
2013. 01. 01. 19:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A keddi játéknap délutáni programjában a százszázalékos kanadaiak – a viadal honlapja szerint – simán, 7–0-ra verték a németeket, előbbiek így közvetlenül az elődöntőbe jutottak, utóbbiak pedig – negyedikként zárva a csoportban – a másik négyes negyedikjével küzdenek majd meg a bennmaradásért.

A kora esti magyar–finn összecsapásnak az volt a tétje, hogy melyik együttes végez a második helyen a kvartettben. A magyaroknak – a németek hosszabbításos legyőzése nyomán – két, a finneknek pedig – akik a németeknél rendes játékidőben bizonyultak jobbnak – három pontjuk volt. A találkozót az északiak nyerték 4–0-ra.

A második és harmadik helyezett a másik csoport harmadikjával, illetve másodikjával játszik majd keresztbe az elődöntőbe jutásért. Magyar női jégkorongozók eddig semmilyen korcsoportban nem szerepeltek a legmagasabb osztályban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.