Aczél: Azzal segítek a legtöbbet, ha távozom

Alig néhány nap után felmondott a nemzetközi bundabotrány egyik magyarországi érintettje, Aczél Zoltán a másodosztályú Szigetszentmiklós labdarúgócsapatánál, amely másodedzőként foglalkoztatta.

PR
2013. 01. 05. 19:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A klub honlapjának szombati beszámolója szerint a felek közötti megállapodásnak volt egy szóbeli záradéka, amelynek alapján a fogadási csalással összefüggésbe hozott szakember bármikor felmondhat, ha úgy érzi, a munkavállalással támadásnak teszi ki az egyesületet.

„Nagy köszönettel tartozom a szigetszentmiklósi klubnak, hogy ebben a nehéz helyzetben lehetőséget biztosított nekem a munkára. Az elmúlt napokban komoly támadások érték a klubot amiatt, mert bíztak bennem és figyelembe vették az ártatlanság vélelmét. Semmiképpen nem szeretném, ha az SZTK-t sérelem érné, ezért most azzal segítek a legtöbbet, ha távozom” – indokolta meg távozását a tréner.

Aczél Zoltánt, aki 2008 és 2010 között a magyar válogatott másodedzőjeként is dolgozott, 2011. november 30-án vették őrizetbe, mert kétrendbeli, gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja merült fel vele szemben, még 2009 tavaszán a Siófok vezetőedzőjeként. Az eset miatt a Szombathelyi Haladás szerződést bontott a trénerrel. A Központi Nyomozó Főügyészség tavaly márciusban a két siófoki után egy újabb, REAC-mérkőzés eredményének manipulálásával gyanúsította meg a szakembert, aki 2006 és 2008 között dolgozott a rákospalotaiak vezetőedzőjeként.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.