Bombahír: Szalai Ádám az Arsenal játékosa lehet

A német Bild értesülései szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Arsenal már a téli átigazolási időszakban ajánlatot tehet a Mainz magyar válogatott támadójáért, Szalai Ádámért.

BuL
2013. 01. 09. 10:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A német lap úgy értesült, az Arsenalnak mindenáron szüksége van egy vérbeli támadóra, Szalai leigazolása pedig akkor kerülhet napirendre, ha az „ágyúsoknak” nem sikerülne szerződtetni első számú célpontjukat, a Barcelonában kevés játéklehetőséghez jutó David Villát.

„A télen biztosan nálunk marad. A világ minden pénzéért sem adjuk el” – fogalmazott Christian Heidel, a Mainz klubmenedzsere. A Bild szerint azonban ez a megnyilvánulás csak egy taktikai húzás a sportvezetőtől, hiszen a támadó iránt a Wolfsburg és a Borussia Dortmund is érdeklődik, így Heidel ezzel a nyilatkozattal próbálja felsrófolni a játékos vételárát.

A német klub elöljárója a Bild érdeklődésére sokat sejtetően elmondta, „ha valaki idejön és húszmillió eurót kínál ”, míg maga Szalai Ádám mosolyogva konstatálta a német lap értesüléseit: „Nem tudok semmit ”

A 14-szeres magyar válogatott támadót 2015-ig köti szerződése a Mainzhoz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.