Cristiano Ronaldo megvédte Mourinhót

Cristiano Ronaldo arra kérte a Real Madrid szurkolóit, hogy ne fütyüljék ki a futballcsapat vezetőedzőjét, José Mourinhót.

WL
2013. 01. 10. 17:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bajnoki címvédő fővárosi alakulat portugál sztárcsatára azt követően vette védelmébe a honfitárs trénert, hogy a madridi publikum újfent zajosan tüntetett ellene, ezúttal a Celta Vigóval vívott szerda esti – amúgy a Real által 4–0-ra megnyert, és összesítésben (5–2) számára a negyeddöntőbe jutást eredményező – kupameccsen.

Ronaldo, aki mesterhármast ért el a találkozón, utóbb úgy nyilatkozott, hogy Mourinho minden lépésével a legjobbat akarja, és hogy a mester „egy nagy profi”.

CR és Karanka is kiállt mellette

„Az emberek nem értenek egyet némely döntésével, de ő az, aki parancsol. Ha megnyerjük a kupát és a Bajnokok Ligáját is, még nagyon jó idényt zárhatunk. De ehhez buzdításra van szükség, nem pedig kifütyülésre – intette a drukkereket a támadó, majd így folytatta: – Legyen most már elég, mi, játékosok is érzékeljük benn a pályán, amikor nem támogatják az edzőt. Inkább segítség kell, mert csak közösen nyerhetjük meg a Király Kupát és a BL-t.”

Mourinho mellett kiállt első számú segítője, Aitor Karanka is, mondván, a közönség azt csinál, amit akar, „de mi azért vagyunk itt, hogy dolgozzunk és a lehető legjobbat érjük el a Real Madriddal”. Karanka is több megértést kért, egyúttal kiemelte, hogy a Celta elleni meccs szünetében nyakon ütötték a csapat középpályását, Xabi Alonsót, bár az elkövető(k)ről nem tett említést.


16 pontos hátrány és rengeteg konfliktus

A meglehetősen vegyes megítélésű Mourinho immár huzamos ideje szembesülhet azzal, hogy a Real szurkolóinak körében egyre kevesebben kedvelik. Túl az ismétlődő kifütyülésen a madridi Marca friss közvélemény-kutatási eredménye is arról tanúskodik, hogy a portugál tréner sokat veszített népszerűségéből. A sportnapilapban közzétett statisztika szerint a megkérdezettek táborában – szemben a 2011-es 8,82-es „szeretetértékkel” – immár csak 6,68-at érdemelt ki a 10 pontos kedveltségi listán.

A Marca úgy látja: Mourinho kegyvesztettsége a blancók híveinek körében az után erősödött fel, hogy miközben a fővárosi gárda 16 pontos hátrányt szedett össze az örök rivális FC Barcelonával szemben, s gyakorlatilag elveszítette esélyét a bajnoki címvédésre, a portugál szakvezető mind több madridi futballistával került konfliktusba. Legutóbbi lépésével, amellyel a csapatkapitányt, az ismét a világ legjobb kapusának megválasztott Iker Casillast kihagyta a kezdőtizenegyből, valóságos népharagot zúdított magára, heves tiltakozást kiváltva a Real-szimpatizánsokból.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.