„Sousa sorsa kérdőjel még: jelenleg ugyanannyi esélye van a távozásra, mint a maradásra. A klub még nem egyezett meg vele, a kettő plusz egy éves szerződése hozzánk köti, amiből másfél év telt le. Kérdés még, hogyan dönt a vezetés és milyen kényszerhelyzetek elé leszünk állítva: az újságból ismert amerikai klub hajlandó az edző kivásárlási összegét mellényzsebből kifizetni. A nyitott kérdés két-három napon belül eldől, mert a csapat spanyol edzőtáborozásra megy, addig kiderül, Sousa megy vagy marad” – válaszolta a műsorban a klublegenda Kovács.
A korábbi Videoton-sikertréner kitért a portugál kiválasztásának szempontjaira is: „Paulo Sousa kiválasztásakor nagyon szűkén álltunk a feladathoz megfelelő magyar edzőkkel. Sousa nagyszerűen megvalósította a klub azon célját, hogy kikerült a nemzetközi porondra s az utóbbi húsz év legjobb eredményét érte el. Azért esett rá a választásunk akkor, mert a portugál futballstílus közelebb állt a magyar tradíciókhoz, mint mondjuk a német.”
„Régebben bőséggel rendelkezett Magyarország jó futballedzőkkel. A kluboknál megvoltak az olyan vezetők, akik érezték a csapatot, vagyis tudták, hogy az adott játékosállományhoz milyen edző szükséges. Ami ma kicsit bánt, illetve most foglalkoztat engem, az az, hogy a mai magyar játékstílus öszvérré vált, miközben a nemzeti karaktereket másutt azonnal felfedezem a pályán. A magyar hagyományt, vagyis a lapos összjátékot és a kapu előtti improvizációt vissza kellene hozni, mert ettől eltértünk” – mondta Kovács Ferenc a magyar futballtradíció helyzetéről.