Örülhetnek a hokirajongók

Amerikai és kanadai médiabeszámolók szerint nagy valószínűséggel nem törlik teljesen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) 2012–2013-as szezonját.

PR
2013. 01. 06. 13:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A főbb pontokban megegyeztünk” – jelentette be a 16 órás egyeztetést követően Gary Bettman, az NHL vezetője.
A részletek kidolgozására és a kollektív szerződés aláírására ugyanakkor még várni kell, s jelenleg még azt sem lehet tudni, hogy mikor rendezhetik az első mérkőzéseket.

Az idény eredetileg októberben kezdődött volna, de a felek között fennálló bérvita miatt elmaradt a rajt, s azóta sem született egyezség. Decemberben az NHL január 14-ig minden meccset törölt, s ezzel már 625-re nőtt a biztosan elmaradó alapszakasz-találkozók száma – ez az eredetileg tervezett mérkőzések 50,8 százalékát jelenti.

Az 1994–1995-ös idény előtti megállapodás szintén sokáig váratott magára, és végül 1995. január 11-én sikerült megegyezni, majd 20-án el is kezdődött az alapszakasz, amelynek során 48 meccset játszottak az együttesek. A legutóbbi kollektív szerződés körüli vita ugyanakkor nem zajlott ilyen „simán”, és a 2004–2005-ös szezon teljes egészében elmaradt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.