Vékony jégen a siker és a kudarc között – indul a világbajnokság

A magyar férfi kézilabda-válogatott célja, hogy a legjobb nyolc közé jusson a pénteken kezdődő spanyolországi világbajnokságon.

WL
2013. 01. 09. 14:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány a szerdai sajtótájékoztatón elmondta: úgy érzi, tavaly erőn felül teljesített az olimpián negyedik helyen záró férfi kézilabda-válogatott, és most a vb-re készülve azon dolgoznak, hogy megtartsák a pozíciójukat a legjobbak között. „Nyilvánvalóan a csoportban úgy kell szerepelni, hogy esélyünk legyen a célkitűzés teljesítésére. Minden ellenfelünket tiszteljük” – jegyezte meg a szakember. Kiemelte: a legutóbbi vb-n bronzérmes, házigazda spanyolok és az olimpiai harmadik horvátok ellen nagyon nehéz dolguk lesz, ugyanakkor fontos, miként kezdenek Egyiptom ellen, és Algériát sem szabad lebecsülni. A csoportban szerepelnek még az ausztrálok is, ők a vb-ken rendszerint az utolsó helyen végeznek.

Fiatalos, de fáradt csapat

„Keretünk részben megújult, több fiatal kap lehetőséget, hiszen négyéves ciklusban gondolkodunk, a távlati célunk a 2016-os riói olimpia” – tette hozzá Mocsai. „Nehéz vb lesz London után. Rutinos játékosokat kell pótolnunk, és vékony a jég a siker és a kudarc között.”

Kemény felkészülés

A magyar válogatott december 27-én Veszprémben kezdte meg a felkészülést a január 11-én kezdődő spanyolországi világbajnokságra, két nappal később Balatonfüreden felkészülési mérkőzésen hatgólos különbséggel, 33–27-re legyőzte Romániát, majd rá egy napra Veszprémben parázs meccsen verte a nagy rivális szerbeket. Ezután a csehországi Újév Kupán a lengyelekkel játszott nyitónapi 27–27 és a csehek elleni 28–28 után a zárófordulóban 31–25-re nyert Szlovákia ellen, és ezzel a második helyen végzett a felkészülést lezáró tornán.

A kapitány kitért rá, hogy lesznek olyan csapatok, amelyek az utóbbi világversenyekről távol maradtak, és most óriási ambícióval várják a vb-t, s lesznek, amelyek jelentős fiatalítást hajtottak végre, és a jövő válogatottját építik.

„Nekünk egyszerre kell a rutinos játékosok mellett foglalkoztatni a fiatalokat, és azokat, akik már 23-28 évesek, de eddig világversenyen nem volt olyan kulcsszerepük, mint most lesz. A keret kétharmad része a nyár óta egyetlenegy hetet pihent, és túlterhelt” – mondta Mocsai Lajos.

Harsányi az új csapatkapitány

Vetési Iván, a magyar szövetség elnöke hozzátette: nehéz lesz megismételni a tavalyi eredményeket, magasan van a léc, de bíznak a csapatban.

Az aranyérem 15, az ezüst 13, a bronz 11, a 4. hely 9, az 5-6. hely 7 és fél, a 7-8. hely pedig 6 millió forint összprémiumot jelentene az együttesnek, amelynek a sérült Ilyés Ferenc távollétében Harsányi Gergely lesz a csapatkapitánya. „Megtisztelő, de nagy felelősséggel járó feladat ez. A tavalyi év jól sikerült, de máris itt az új felmérő. Mivel a csoportküzdelmek után egyből a kieséses szakasz következik, fontos, hogy jó pozícióban végezzünk.” – fogalmazott Harsányi.


Barcelonában lesz a döntő

Minden hatosból az első négy jut tovább, rögtön a nyolcaddöntőbe, ahol a csoportelsők a csoportnegyedikekkel, a csoportmásodikok pedig csoportharmadikokkal találkoznak. A négyesdöntő Barcelonában lesz, a magyarok Madridban kezdenek, majd csoportbeli helyezésüktől függően Barcelonában vagy Zaragozában folytathatják. A válogatott csütörtökön utazik a spanyol fővárosba 16 játékossal és a tartalékkapus Liszkai Szilveszterrel. A tornán két cserére nyílik majd lehetőség.

A vb-t felvezető sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Mercedes–Benz Hungaria Kft. lett a szövetség arany fokozatú támogatója. A megállapodást üdvözölte Simicskó István, sportért felelős államtitkára is: „Példaértékű az a támogatás, amelyet a Mercedes nyújt a magyar sport és a magyar kézilabdázás számára. Bízunk a további sikerekben, hiszen a cég a minőségi munkát támogatja”.

Az utazó keret:

kapusok: Tatai Péter (Pick Szeged), Mikler Roland (Pick Szeged) tartalék kapus: Liszkai Szilveszter (Bacau)
jobbszélső: Harsányi Gergely (Grundfos Tatabánya)
jobbátlövők : Mocsai Tamás (Hannover), Krivokapic Milorad (Cimos Koper), Nagy László (MKB Veszprém), Ancsin Gábor (Pick Szeged)
irányítók : Császár Gábor (MKB Veszprém), Nagy Kornél (Dunkerque), Lékai Máté (Celje)
beállósok: Szöllösi Szabolcs (Csurgó), Zubai Szabolcs (Pick Szeged), Schuch Timuzsin (MKB Veszprém)
balátlövő: Putics Barna (Gummersbach)
balszélsők: Iváncsik Gergő (MKB Veszprém), Vadkerti Attila (Pick Szeged)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.