A Rangado.hu hivatalos okiratokra hivatkozva állítja azt a megdöbbentő tényt, hogy Lipcsei Betta műsorvezető és modell tudott a 2008. november 9-én lejátszott Siófok–ZTE (1–4) meccs manipulálásáról. Horváth állítólagos vallomása szerint – mint arról a FourFourTwo magyar internetes kiadása beszámol – a Sport TV műsorvezetőnője kérlelte őket, hogy manipulálják a meccset.
A lap megkeresésére Lipcsei Betta azt mondta: a cikk már nem sokáig lesz fenn a Rangado.hu oldalon, mert hitelrontási pert indít a honlap ellen, miután nevetségesnek tartja a vádat, amivel nem is kíván foglalkozni, és ha lenne bármi köze a dologhoz, legalább tanúként biztosan meghallgatták volna. A műsorvezetőnő hozzátette: ennél többet most egyetlen újságnak és honlapnak sem kíván mondani, hamarosan kiad egy közleményt, amelyben az üggyel kapcsolatban ismerteti álláspontját.
Magyar szálak
A hazai bundaügyekben korábban 42 ember került gyanúsítottként a nyomozók látókörébe, edző , valamint játékvezető is érintett volt. B. Istvánra korábban börtönt is kiszabtak, nemrégiben pedig megjelent az első magyar bundakönyv is. Bunda gyanúja vetült egyébként a 2006-os magyar–olaszra is, melyet a magyar válogatott 3–1-re megnyert, Várhidi Péter elmondta, nem lepődne meg, ha a gyanú bebizonyosodna.
Az Ekstra Bladet dán lap információja szerint a 2009. szeptember 17-én az Anfield Roadon játszott Liverpool–DVSC-TEVA BL-csoportmérkőzés is a 380 feltételezett meccs egyike, amelyeknek az eredményét a szingapúri központú nemzetközi bűnszervezet manipulálta.
Román lapértesülések szerint két magyar labdarúgó, Sebők Vilmos és Miriuta Vasile is érintett lehetett egy fogadási csalásban még 2002-ben. A két magyar ekkor a német Energie Cottbusban játszott.
Húszéves szabadságvesztés lehet a törvényi maximum Magyarországon azzal szemben, akit jogerősen elítélnek a nemzetközi bundabotránnyal összefüggésben – Borbély Zoltán, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) jogi igazgatója és szóvivője szerint azonban ennyit szinte bizonyosan nem fognak kapni az elkövetők.