A szervezők csütörtöki tájékoztatása szerint ez a szám meghaladja előzetes várakozásaikat.
Múlt szerdán, amikor a női tőrözők mellett a férfi kardozók egyéni versenyét bonyolították le, már a délután közepén minden jegy elfogyott, de a hétvégi napokon is népes közönség buzdította a vívókat.
„Előzetesen tartottunk attól, hogy az augusztusi rendezés távol tartja a szurkolókat, de végül az optimista várakozásoknál is több belépő kelt el. A húszezer feletti szám még úgy is felülmúlta a reményeinket, hogy a Mol vívó-világbajnokság teljes kampánya nagy tetszést aratott itthon és külföldön egyaránt” – idézte a közlemény Vékássy Bálintot, a szervezőbizottság elnökét, aki arról is beszélt, hogy az előkészületek és a világbajnokság alatt több célkitűzésnek kellett egyszerre megfelelni.
„Rajtunk kívül álló okok miatt az optimálisnál jó két hónappal később kezdődhetett meg a szervezés érdemi része, pedig nem kis feladat állt előttünk: egyszerre kellett megrendezni a száz éve alapított Nemzetközi Vívószövetség legnagyobb ünnepét és a kerekes székesek világbajnokságát. Meg kellett felelni a magyar vívás hagyományainak, miközben a fiatalokat is minél nagyobb számban meg akartuk nyerni a sportágnak” – sorolta Vékássy Bálint.
– Gyárfás Tamás alelnököt bízta meg a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) új összetételű vezető testülete a szervezet kommunikációs tevékenységének irányításával.
– Magyarországé a 2021-es vizes világbajnokság.
A vb-ről tudósító újságírók és a lebonyolítást nagyban segítő önkéntesek száma egyaránt szokatlanul magas volt: a különböző sajtóorgánumoktól összesen több mint 300 munkatárs érkezett, és 200 fiatal is segítette a rendezvény lebonyolítását.
A nemzetközi szövetség (FIE) illetékesei informálisan és hivatalosan is dicsérték a vb-t. Frédéric Pietruszka, a szervezet főtitkára, jelezte, hogy a FIE igen elégedett a vb-vel, emellett nagyra értékeli Magyarország és Budapest sportágat népszerűsítő erőfeszítéseit. A kiemelkedő technikai feltételek biztosítása és a televíziós közvetítés mellett Pietruszka kiemelte a szurkolók lelkesedését is.
A kerekes székesek versenyéről a most visszavonult Szekeres Pál a Magyar Paralimpiai Bizottság honlapjának azt mondta, hogy a közönség szempontjából nagyon jól sikerült, ez volt a legjobb hangulatú integrált vívó-világbajnokság, amit valaha rendeztek.
„A magyar szurkolók elfogadták és megszerették a kerekes székes vívást, ugyanúgy biztatták a kerekes székes vívókat, mint az épeket” – tette hozzá a sportért felelős helyettes államtitkár.