1998 decemberét írtuk, de az is lehet, hogy 1999 januárját, a chicagói Berto Center, a Bulls edzőterme előtt vártam Dávid Kornélra Pálfai Károly fotós kollégámmal. Hideg volt, süvített a szél, de hát hol süvítsen, ha nem a Szeles Városban? Kornél nem sokkal korábban kapott szerződést az NBA aktuális bajnokcsapatától, óriási szenzáció volt Magyarországon az első magyar NBA-kosaras sztorija.
Hirtelen fékezett előttünk egy Cherokee Jeep, lekúszott a vezetőoldali ablak, és Kornél kiszólt: „Itt vagyok, fiúk, indulhatunk!”
Manapság elképzelhetetlen egy efféle jelenet, legalábbis magyar szereplővel, mert a Dávid Kornél – az egyetlen magyar NBA-játékos című önéletrajzi munka, melyet a címszereplő az egyik legavatottabb magyar kosárlabda-szakértő újságíróval, S. Tóth Jánossal, a Metropol vezető szerkesztőjével írt meg az Ulpius-ház Könyvkiadó gondozásában, egy olyan érába repíti el az olvasót, amikor még jegyezték a magyar kosárlabdát. A kilencvenes-kétezres évekbe, a mai nihilhez képest bátran aranykornak nevezhető időszakba, amikor még eljutottak válogatott csapataink (a nők rendszeresen, a férfiak 1999-ben, Kornél vezetésével) az Európa-bajnokságokra, amikor még megteltek a hazai arénák, és amikor az NBA sem tűnt elérhetetlen mesevilágnak.
Hogy ez – még ha csak egy szűk évtized erejéig is – így alakulhatott, abban oroszlánrésze van a könyv főhősének és társszerzőjének.
Pedig a Nagykanizsáról induló, még mindig csak 42 éves fiatalember oddszai nem voltak túl jók. Viszonylag későn kezdett el kosárlabdázni, ráadásul az NB II.-es MALÉV SC-ben játszott, ahonnan nem könnyű kiugrani, neki mégis sikerült, felfigyeltek rá. A Honvédban, majd a Tungsram-Honvédban szép éveket töltött, mígnem átszerződött a fehérvári Albacomp csapatához, de közben folyamatosan dédelgette nagy álmát, hogy kijusson az NBA-be. És 1998 őszén mindez sikerült, s öt magyar bajnoki címmel a tarsolyában – egy derék kanadai magyar, az azóta elhunyt Milkovich Károly segítségével – a Chicago Bulls játékosa lett.
Ez nagyobb szenzáció, mint ha – elnézést – Torghelle Sándort leszerződtetné a Bayern München. És bár igazi NBA-sztár sohasem lett Kornélból, azért csak-csak lehúzott 109 meccset a világ legszínvonalasabb kosárligájában, s az első szezonjában mind az 50 bajnoki mérkőzésen pályára lépett. A Bulls mellett megfordult a Cleveland Cavaliers, a Toronto Raptors, a Detroit Pistons és a Washington Wizards csapatánál, majd amikor visszatért Európába, játszott Franciaországban a Strasbourg, Litvániában a Zalgiris Kaunas, végül Spanyolországban a TAU Cerámica (Euroliga- és spanyol bajnoki döntő!) és a CB Gran Canaria együttesében. Magára öltötte 127 alkalommal a válogatott mezét, manapság pedig az Alba Fehérvár, az aktuális magyar bajnok klubelnöke.
Nos, az önéletrajz – S. Tóth kolléga olvasmányos stílusával – átkalauzol bennünket ezeken a hősi éveken, bemutatva az NBA csillogó világának kulisszák mögötti, kevésbé csillogó életét, a baszk TAU Cerámica csapatánál a szerb dúvad, Dusko Ivanovics edző drákói módszereit, és azt is megtudjuk, ki volt az a magyar kosárlabda-szövetségi funkcionárius, aki bizony többször is megpróbálta elgáncsolni Kornélt – sikertelenül. És még azt a hihetetlennek tetsző, ámbár – Magyarországról lévén szó... – mégis valós információt is megkapjuk a könyvtől, hogy szép számmal érkeztek e-mailek az MKOSZ-ből a Chicago Bulls klubirodájába, amelyek igyekeztek befeketíteni, ellehetetleníteni Dávid Kornélt...
Van ilyen?
Sajnos – volt...
Szóval, a könyv nem tisztel tabukat, s aki kíváncsi egy csodálatos pályaív titkaira, annak bátran ajánljuk a szerda óta már a könyvesboltokban kapható önéletrajzi munkát.
