Olimpiai bajnokból építészmérnök, majd kabalabéka

118 éve szerezte az első magyar ötkarikás aranyérmeket az úszó Hajós Alfréd.

A száztizennyolc éve hazánk első két olimpiai bajnoki címét szerzett, 1878 február elsején Guttmann Arnold néven született Hajósról kevés igazán új olvasnivalót tudnánk nyújtani, hiszen élete, pályafutása nyitott könyv, és azzal mindenki tisztában van, hogy 1896-os athéni duplázásával ő indította el a magyar sikersorozatot.
Pontosabban az április 6-ai nyitó naptól április 11-éig kis görögországi küldöttségünk már szerzett egy második és három harmadik helyet az atlétika- és a teniszpályán, ám elsőt még nem. Ehhez szükségeltetett az akkor alig 18 éves Hajós, aki úszóként szerepelt annak ellenére, hogy tragikus módon éppen a víz miatt, 13 esztendősen veszítette el Dunába fúlt édesapját. Az ifjú építészmérnök-hallgató több hazai versenyt és néhány bécsit már megnyert, de komoly nemzetközi tapasztalata nem lehetett – igaz, másoknak sem. A pireuszi Zea-öböl hullámairól és vizének alacsony hőmérsékletéről minden sporttörténeti írás beszámol; az is tény, hogy az előző napi maratonfutás görög sikerén felbuzdulva negyvenezer helyi szurkoló tombolt a part menti lelátón. A 100 méteres úszás pályáját bent az öbölben, bójával és kötéllel jelölték ki, utóbbi fel is sértette honfitársunk mellét, de menet közben észre sem vette. S jól tette, hiszen – bár tájékozódási lehetőség híján nem tudott róla – elsőként csapott célba, így kisvártatva felhangzott az osztrák himnusz. Aztán szerencsére leállt a zenekar, s néhány honfitárs elénekelte Erkel Ferenc halhatatlan dallamát az első magyar olimpiai bajnoki cím tiszteletére.

Hajós viszont nem ünnepelhetett, hiszen várt rá az 500 méteres szám, ám annak a rajtját lekéste (később utalt arra, hogy az 1200-ra készülve szándékosan tette). A hosszabb táv előtt egész testét faggyúval kente be, ehhez képest a célban teljesen megdermedve húzták ki az alig több mint tízfokos tengerből; de – becslések szerint legalább nyolcvanméteres előnnyel – megint elsőként! Mostani eszünkkel szinte felfoghatatlanok ezek a nem túl „sportbarát” körülmények, sokak szerint például tehetsége mellett az is segíthette Hajós Alfrédot, hogy itthon már négyéves (!) kora óta sokat úszott a Parlament előtti dunai uszodában, szintén hullámok között. Amikor mindenesetre athéni diadalait követően maga a görög király kérdezte meg, hol tanult meg ilyen jól úszni, állítólag derültséget keltően mellőzte a részleteket: „A vízben!” Technikáját matrózoktól leste el, az akkor még ismeretlen krallozás helyett delfinszerű lábtempóval haladt előre. További szakmai mélységekbe felesleges belemenni, már csak azért is, mert a magyar kiválóság soha többé nem indult úszóversenyen.

A sporthoz viszont hű maradt, atletizált, bokszolt, tornázott, futballozott, utóbbiban részese volt az első hazai mérkőzésnek, valamint válogatott találkozónak is, sőt, játékvezetőként és szövetségi kapitányként is tevékenykedett. Emellett a tanulmányait sem hanyagolta el, így valósággá válhattak egyik professzora elismerő szavai az olimpiai szereplés és egyetemi kihagyás ellenére is kiváló vizsgáját követően: „Szívből kívánom, hogy hivatása terén is olyan sikereket könyveljen el, mint amilyenek az athéni győzelmei voltak.” Világhírű és -színvonalú építészmérnökként mindezt megvalósította, többek mellett a nevét viselő margitszigeti sportuszoda, a debreceni Arany Bika szálló, a régi Megyeri úti stadion, a Millenáris, s országszerte több más sporttelep és uszoda terveit készítette. Az 1924-es párizsi ötkarikás játékok szellemi versenyén – kollégájával, Lauber Dezsővel közös – stadiontervével a legjobb lett, bár csak ezüstérmet kapott. Éppen, mint Athénban

Megér egy gondolatkísérletet, hogy mit jelentett a kezdet kezdetén, 1896-ban olimpiai bajnoki címet szerezni. Nyilván nem azt, mint most. Hajós Alfréd sok más akkori all round sportemberhez hasonlóan tökéletesen amatőrként űzte a sportágakat, a kornak megfelelő legmagasabb szinten, de eredményei után minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül. Ifjú titánként megérinthette az ókori olimpizmus eszméjének visszatérte az újkori játékok formájában – olvashatta például a Sport-Világ című lap 1895. februári számának felhívását, hogy „Fiatal athléták és régi mesterek! Nem érzitek, hogy szívetek feldobban a nagy küzdelem hírére?” –; ám előzmények híján a friss mítoszt többedmagával neki magának kellett megteremtenie. Sikerült, olyannyira, hogy egy, a Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos honlapján olvasható, közhelyszerűségében mélyen igaz jellemzés szerint hazánknak a gyógyvizei, a Nobel-díjasai és az ötkarikás bajnokai szereztek hírnevet a világban.

Utóbbiak közül Hajós elsősége okán örökre kiemelkedik. S hogy senki sem felejti el, arra példa a kevesebb mint száz nap múlva kezdődő budapesti vízilabda-Európa-bajnokság kabalafigurájának elnevezésére kiírt internetes szavazás győztese: a békát Alfrédnak hívják majd, nyilván az eseménynek helyet adó margitszigeti uszoda tervezője és névadója után. Bár azt sem lett volna rossz, hogy Leveli, angolosan Level I, azaz első szint. Ez is tökélesen illik Hajós Alfrédra.