A Loki a bajnoki címmel köszöni meg Debrecennek az új stadiont, a szurkolók pedig azzal, hogy ismét telt ház előtt focizhat a csapat – fogalmazott Szilágyi Sándor. Tájékoztatása szerint a kapukat a 20 órás kezdés előtt két órával megnyitják, a csapat 18.15 és 18.30 között együtt, autóbusszal érkezik a Nagyerdei Stadionhoz.
A hagyományoknak megfelelően a bajnoki érmek átadása előtt nyújtják át a Zilahi Zoltán-díjat, és köszöntik Bódi Ádámot a századik mérkőzése alkalmából – jegyezte meg az ügyvezető.
Páll László, a Nagyerdei Stadion Rekonstrukciós (NSR) Kft. ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: eddig háromszor vizsgázott jól az új létesítmény. A május elsejei megnyitón, majd az első hazai, Újpest ellen vívott, kiemelt kockázatú bajnokin, illetve az első nemzetközi mérkőzésen, a magyar–dán válogatott meccsen is telt házzal üzemelt.
Most a bajnokavatásra készülnek a Nagyerdőben: az érkező közönséget szombaton a Bocskai lövészdandár fúvószenekara és mazsorettek fogadják, a mérkőzés és a bajnokavatás után pedig zenés mulatót nyitnak a stadion érkezési szintjén. Az északi kapunál lévő rendezvénytéren a Kerozin és a Desperado együttes lép fel, éjfélkor pedig a bajnokcsapat és a közönség kölcsönösen köszönti egymást. A köszöntéseket hajnalig tartó buli követi a stadionnál – ismertette Páll László.
A Debrecen az OTP Bank Liga utolsó fordulója előtt 3 ponttal és 14-gyel jobb gólkülönbséggel előzi meg a címvédő Győrt.