A felkészülési találkozón Bobál Gergely a 36. percben 22 méterről lőtte ki a jobb alsó sarkot (1–0). Ezt követően Medgyes Zoltán hibázott el egy ziccert, majd Farkas pontos beadására Mervó Bence érkezett kitűnően, és hét méterről a jobb felső sarokba fejelt (2–0).
Fordulás után a magyar csapat némileg visszavett az iramból, és az angolok (akik hazájukban az ötödosztályban játszanak, vagyis amatőrök, korosztályukban a C válogatottat képviselik) ezt góllal büntették: egy bal oldali beadás után Matthew Pearsonról maradtak le a mieink, a csereként beállt támadó nyolc méterről talált a hálóba (2–1). Az 59. percben azonban visszaállt a kétgólos különbség, Bobál Gergely indult meg a kapu felé a jobbösszekötő helyén, az alapvonal közeléből középre gurított, az érkező Varga Szabolcs pedig két lépésről a hálóba passzolt (3–1). A 74. percben védekezési hibát, saját térfélen történt labdavesztést követően az ellenfél ziccerig játszott egy akciót, s Matthew Taylor közelről a kapu bal oldalába lőtt (3–2).
A fizikálisan erősebb angolok nagy erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében, ám a 85. percben Kalmár Zsolt kiugratta a védőket lefutó Tóth Lászlót, aki tizenkét méterről a kifutó kapus fölött a jobb alsó sarokba emelt, beállítva a 4–2-es végeredményt.
– Nagyon elégedett vagyok a játékosaimmal, négy gólt szerezni egy idősebb játékosokból álló angol válogatott ellen kiváló teljesítmény, függetlenül attól, hogy éppen milyen csapattal állnak ki ellenünk – nyilatkozta Mészöly Géza szövetségi edző a találkozót követően az MLSZ honlapján. – Igyekeztünk jól megszervezni a védekezést, az első félidőben ezt sikerült is megoldanunk, a fordulás után azonban váltottak az angolok, és kellett egy kis idő, mire felvettük a ritmusukat. Ismét láttam néhány kiváló egyéni teljesítményt, a csereként beállt játékosok közül is többen jól szálltak be, a későbbi keretszűkítés, az Eb-csapat kijelölése szempontjából csak még nehezebb dolgom lett a meccs után, de természetesen ez kellemes gondot jelent a stáb számára.
Magyarország–Anglia 4–2 (2–0)
Magyarország: Székely György – Medgyes Zoltán, Asztalos Dávid, Bobál Dávid (Lenzsér Bence, 60.), Tamás Krisztián (Csábi Mihály, 73.) – Nagy Dominik, Mervó Bence (Zsótér Donát, 66.), Kalmár Zsolt – Farkas Zoltán (Tóth László, 66.), Bobál Gergely (Vida Krisztopher, 66.), Varga Szabolcs (Kővári Róbert, 60.)
Az U19-es Európa-bajnokságon a mérkőzéseket július 19. és július 31. között rendezik meg a Szusza Ferenc Stadionban, a győri ETO Parkban, Pápán és a felcsúti Pancho Arénában. A magyar válogatott a csoportmérkőzéseken a Szusza-stadionban és a Pancho Arénában lép pályára. Az Eb-n nyolc csapat vehet részt, de a rendező magyar együttes mellé egyelőre csak Bulgária kvalifikálta magát.
A selejtező elitkörében, a hét csoportban június 10-én játsszák az utolsó mérkőzéseket. Csütörtökön a bulgáriai és az angliai, pénteken pedig a svájci torna azonban már véget ér. A bolgárok az olaszok elleni mérkőzésüktől függetlenül kijutottak az Eb-re, az angolok az ukránok elleni meccsükön döntetlennel is révbe érnek, Svájcban pedig a Grúzia–Izrael találkozó dönt a csoport első helyéről. A jobb gólkülönbségű grúzoknak egy pont is elegendő.