Annak, hogy hétszer egymás után a piros színen álljon meg az elefántcsont golyó a rulettasztal tányérján, egy per kettő a hetediken a valószínűsége. 1/128. Azaz nyolc ezrelék. Annak, hogy valaki hétszer egymás után elveszítsen egy kupadöntőt, ugyanennyi. Szinte kifejezhetetlenül kicsi. Guttmann Bélának ruletteznie kellett volna, mert neki sikerült. Mármint nem az, hogy hétszer elbukjon egy kupadöntőt – éppen ellenkezőleg, karrierje mindkét BEK-döntőjét megnyerte, 1961-ben és 1962-ben a Benficával –, hanem hogy utána egyszer se nyerjen a portugál klub. Pedig hét lehetősége is volt rá.
Az alapsztorit unásig ismerjük: miután 1962-ben másodszor is megnyerte csapatával a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, Guttmann fizetésemelést kért az újonnan megválasztott klubelnöktől. Antonio Carlos Cabral Fezas Vital elutasította sikeredzőjét. Ekkor hangzott el a legendás átok, amelynek két verzióját ismerjük. Az egyik állítólag így hangzott: „Az elkövetkező száz évben egyetlen portugál csapat sem fog nyerni két Európa-kupát, a Benfica pedig egyet sem.” A másik változat: „Mostantól száz évig a Benfica nem fog Európa-kupát nyerni.”
Fogadjuk el az utóbbit hitelesnek. És érvényesnek. Ugyanis a mai napig be is vált. Pedig a portugálok mindent elkövettek annak érdekében, hogy megtörjék. Eusebio – Guttmann felfedezettje és kedvence, az 1961-es és 1962-es BEK-diadal hőse – az 1990-es bécsi BEK-döntő előtt kiment az osztrák főváros temetőjébe Guttmann sírjához, és könyörgött egykori mesterének, hogy oldja fel az átkot. Mindhiába, a Milan 1-0-ra legyőzte a Benficát.
Két éve szobrot emeltek a portugálok Guttmann-nak a Benfica-stadion előtt, hátha ezzel kiengesztelik a Mestert. Szerda este meglátjuk, volt-e értelme a befektetésnek
De nézzük a fatális sorozatot, az elbukott Benfica-döntőket Európában!
1963. május 22., BEK-döntő: Milan–Benfica 2-1, Wembley. G.: Altafini (2), ill. Eusebio. A chilei Fernando Rierával a portugál kispadon, Nereo Roccóval a Milanén.
1965. május 27. BEK-döntő: Internazionale–Benfica 1-0, San Siro. G.: Jair. Helenio Herrera vezette győzelemre az Intert, a vesztes kispadján egy magyar edző, Schwarz Elek ült. A catenaccio diadala volt ez az idény, az Inter az egész sorozatban egyetlen gólt kapott, és a döntőben Jair gyengécske lövése is elég volt az üdvösséghez, a labda becsúszott Costa Pereira kezei között
