A július 19. és 31. között sorra kerülő torna csütörtöki sajtótájékoztatóján Berzi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) alelnöke elmondta, hogy a részt vevő nyolc csapatból a legjobb hat, azaz a két csoport első három helyezettje vehet részt jövőre az új-zélandi vb-n. Arról is beszámolt, hogy az egyik csoport mérkőzéseinek Győr és Pápa, a másik, magyar érdekeltségű csoport találkozóinak Felcsút és a Szusza Ferenc Stadion ad majd otthont, a két elődöntőt az utóbbi két stadionban rendezik, a fináléra pedig Újpesten kerül sor.
„Az U19-es Eb-t minden évben megtartják, de mivel U20-as vb csak kétévente van, különösen értékes, hogy éppen egy kvalifikációs kontinensviadalt rendezhetünk meg” – mondta Berzi, aki az MLSZ jövőre vonatkozó rendezési terveiről is szót ejtett. Emlékeztetett rá, hogy már pályáztak a 2020-as felnőtt-Eb egyik helyszínére, s a későbbiekben szeretnének majd U21-es Eb-t, illetve BL-döntőt is rendezni, ezekhez pedig jó ajánlólevél lehet az idei torna.
Mészöly Géza szövetségi edző – akinek édesapja, Mészöly Kálmán az Eb arca – ideálisnak nevezte az eddigi felkészülést, mivel februártól mostanáig kilenc alkalommal volt összetartás a válogatott játékosok számára, és eközben komoly ellenfelekkel találkozott a csapat, s jó eredményeket ért el: idei mérlege öt győzelem. A keret tagjai most pihenőt kapnak, illetve több játékos érettségizik. Június 24-én kezdik meg a közvetlen felkészülést, két barátságos meccsre kerül majd sor Üzbegisztán ellen július 7-én és 11-én. Az Eb mezőnye még nem alakult ki, mivel most rendezik az elitkör hét csoportjának küzdelmeit. A kvartettek győztesei lesznek résztvevők, az utolsóra június 10-én derül fény. A csoportsorsolást június 19-én Felcsúton rendezik.
A szövetségi edző az esélyeket illetően kérdésünkre elmondta, hogy bár az ellenfelek még nem ismertek, eddigi tapasztalatai alapján négy csapatot emelne ki: a portugált, a belgát, a spanyolt és a németet. Ezek közül azonban csak kettő játszhat majd Magyarországon, ugyanis előbbi és utóbbi kettő is azonos selejtezőcsoportban küzd.
Válogatottunk húsz mezőnyjátékossal és három kapussal kezdi meg a felkészülést, és július 17-ére kell megnevezni a tornán szerepeltethető tizenhat mezőnyjátékost, illetve két hálóőrt. A csapat egyik kulcsjátékosa a Honvéd csatára, Bobál Gergely, aki kérésünkre így elemezte a leendő riválisok erejét: „Aki idáig eljut, az nem lehet gyenge. Akikkel a felkészülés során játszottunk, azok közül talán a portugál védelem a legkeményebb, de a belgák is nagyon jók, a németek között pedig az egyik védő már bemutatkozott a Hoffenheim, a másik pedig a Kaiserslautern csapatában.” Bobál az idei felkészülési mérkőzések közül a törökök 5-2-es legyőzéséhez mesterhármassal járult hozzá.
Legutóbb 1990-ben rendezett ilyen korosztályos Eb-t Magyarország. Akkor Debrecen, Békéscsaba, Gyula volt a házigazda, a magyar csapatban többek között szerepelt Lipcsei Péter és Halmai Gábor, a döntős portugálok egyik legjobbja pedig a későbbi világsztár Luís Figo volt.