Az olimpiai és világbajnok kajakos Kozák Danuta 500 méteren diadalmaskodott, a vb-címvédő kenus Vasbányai Henrik, Mike Róbert duó és a kajakos Farkasdi Ramóna, Nagy Flóra páros pedig 1000 méteren lett első.
Utóbbi távon a kenus Vajda Attila, a Bodonyi Dóra, Szilvásy Nóra kajakos egység és az olimpiai ezüstérmes Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel kajakos kvartett másodikként, a kenus Vass András, Varga Dávid páros és a Forgó Christopher, Devecseri Ádám, Sarudi Pál, Androkity Marcell összeállítású kenunégyes harmadikként zárt.
Szombati program:
női K-4 500 méteres és 200 méteres elő- és középfutamok 14.00
Vasárnap:
500 és 200 méteres döntők 10.00 és 13.30 (B és C döntők 8.55 órától)
5000 méteres versenyek 14.20
Az A döntős program két női 500 méteres versennyel indult, s az elsőben, K-1-ben mindjárt két magyar lapátforgatóért, az olimpiai és világbajnoki címvédő Kozákért, valamint a helyi illetőségű Kárász Annáért szoríthatott a Maty-ér több ezres közönsége. Kozák esélyeshez méltóan végig irányította a futamot, s riválisait hatalmas előnnyel maga mögé utasítva ért elsőként a célba, a szegedi Kárász pedig szintén remekül versenyezve ötödik lett. „Jó volt hazai közönség előtt versenyezni, Szegeden mindig jó vízre szállni. Még tart a felkészülésem, de nagyon örülök, hogy sikerült nyernem” – mondta Kozák Danuta.
A következő két fináléban, női K-2-ben, illetve férfi K-1 1000 méteren nem volt magyar hajó, a kenuegyesek egy kilométeres döntőjében azonban megint kettő is: a hazai kedvenc, olimpiai és vb-aranyérmes Vajda és a Pekingben párosban ötkarikás bronzérmes Kiss Tamás. Vajda nagyszerűen küzdött, a londoni bajnok német Sebastian Brendellel vívott óriási csatát a győzelemért, de végül alulmaradt, s ezúttal meg kellett elégednie az ezüstéremmel. Kiss hetedikként zárt.
A következő versenyben, férfi K-2 1000 méteren ismét egy olimpiai bajnok egységért, a Dombi Rudolf, Kökény Roland duóért szurkolhatott a publikum. A magyar kettős ugyan végig ott lapátolt az élcsoportban, de végül nagy küzdelem után lemaradt a dobogóról: francia, német és litván ellenfele mögött negyedik lett.